Gyülekezetünk fontos eszköze az orgona. Vikol Márton, kántorunk csodásan szólaltatja meg vasárnaponként. A hangszert béreltük eddig, de a tulajdonosa eladta, így most nincs orgonánk. Az új hangszer vásárlása komoly anyagi terhet ró ránk, melyet szívesen vállalunk, de szükségünk van arra, hogy ez a kiadás ne teremtsen zavart hétköznapi életünkben. Ezért szeretettel kérjük, hogy, aki megteheti támogassa adományaival ezt az ügyet. A számlaszámunk változatlan: 11709002 – 22247373
Heti ige – Reformáció
Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, aki Jézus Krisztus. 1Kor 3.11
Ez a mondat szép lenne csak úgy magában is, de érdekesebbé teszi a sajátos helyzet, melyben megszólal. Pál után egy Apollós nevű alexandriai ember vette át a gyülekezet irányítását. A közösség csoportokra szakadt. Egyik része Apollóshoz, másik része Pálhoz kötődött. Voltak még más körök is. Pál itt arról ír, hogy az emberek nem számítanak, csak Krisztus.
Az emberek munkája sokféle lehet. Sokféle megközelítés, tanítás, bölcsesség és igazság. Mindaddig, amíg ez Krisztus személyén alapul, addig bármi lehet, minden jó. Nem kell pártokra szakadni, lehet nyugodtan sokféleképpen gondolkodni. Csak Krisztushoz ragaszkodjunk!
Ez így reformáció környékén fontos mondanivaló. De fontos lehet bármikor. Ha a gondolkodásunkat, szándékunkat az elfogadás, nagyvonalúság, szeretet, és az az indulat, mely Krisztusban megvolt járja át, akkor egymásra találhatunk. Akkor Krisztus lelkülete teret nyerne a világban.
Ez a világ új arca lehetne.
Heti ige – Szentháromság ünnepe utáni 21.
Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a jóval a rosszat. Róm 12,21
Bár érezném, hogy a rossz legyőz! Annyira beépül az életünkbe, annyira megszokjuk, hozzá alakulunk, hogy nincs vele összeütközésünk, nincs szükségünk harcra. Ez az igazi győzelme. Mire néven tudnánk nevezni, addigra összefonódtunk vele, ahogy a búza és a konkoly. Akkor már nincs mit tenni, a miénk, és mi az övé vagyunk. Várva várjuk ezért azt az utolsó napot, amikor Isten végtelen szeretetének tüze leégeti rólunk a gonoszt, hogy tisztán állhassunk előtte.
A páli mondat előlegezi annak a napnak élményét halandó világunkban. Ez Isten csodája. Közénk jött, hogy a belőle fakadó jó néven nevezze, körülrajzolja, idegenné tegye a rosszat. Miatta tudjuk, mi jó és rossz között a különbség, nélküle nem lennénk képesek látni ezt. Ha látjuk, már nem lehetünk közömbösek iránta, fel kell vennünk a harcot a rossz ellen.
Ez a látás veszi el tőlünk, hogy másokat meg akarjunk ítélni. Ez veszi el tőlünk a bosszúállás lelkét. Így valósul meg Pál kérése: „Egymással egyetértésben legyetek, ne legyetek nagyratörők, hanem az alázatosakhoz tartsátok magatokat. Ne legyetek bölcsek önmagatok szerint. Ne fizessetek senkinek rosszal a rosszért.”
Közénk jött a jó, életünk nagy lehetősége.
Kávézás
Heti ige – Szentháromság ünnepe utáni 20.
„Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az ÚR! Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben.” (Mik 6,8)
Mivel járuljak az Úr elé? Hajlongjak-e a magasságos Isten előtt? Talán égőáldozattal menjek elébe, esztendős borjakkal? Talán kedvét leli az Úr a kosok ezreiben, vagy az olajpatakok tízezreiben? Talán elsőszülöttemet áldozzam bűnömért, drága gyermekemet vétkes életemért? – ezek az ószövetségi ember riadt kérdései, melyre a fenti mondat a válasz.
Szeretne-e ma valaki Isten elé állni? Szívesen megkérdezi-e azt, mit szeretne tőle Isten? Remélem, van még ilyen. Isten válasza talán ma, Krisztus közénk lépése után nem pontosan így hangozna, de a lényeg hasonló: ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az Úr! Csak azt, hogy vedd észre, mit tett érted, hogy légy érzékeny szeretetére!
A törvény így töltődik be. Így válik hétköznapi szeretetté, mások megértésévé, jósággá és igazságossággá. Bár tudnánk Isten elé állni! Nem rejtőzni tovább, nem kerülni a vele való találkozást! Bár lennénk ma és minden nap az ő emberei, és boldogsággal töltene az el minket, hogy ő is találkozni szeretne velünk.
Hogy észrevegyük őt, és tegyük dolgainkat, melyekre hívattunk.
Heti ige – Szentháromság ünnepe utáni 19.
„Gyógyíts meg, Uram, akkor meggyógyulok, szabadíts meg, akkor megszabadulok.” (Jer 17,14)
Jeremiás a történelem forgószelében csak Istent látja. A körülötte zajló eseményeket lehetne elemezni történelmileg, politikailag, vagy akár szociológiai összefüggésekben. Neki csak Isten számít. Stephen King amerikai író mondja, hogy a világ egyre inkább olyan kérdésekkel szembesül, melyekre már csak teológiai válasz a válasz.
Jeremiás tragédiája és boldogsága, hogy csak így képes látni a világot. Körülötte minden a feje tetejére áll, maga is falevélként sodródik az eseményekben, miközben Isten beszédét kiabálja. Mivé lesz ő? Belebetegszik a mondanivalóba, rabjává lesz az üzenetnek, melyet neki kell elmondania.
Világunk Isten forgószelében van. Események váltakoznak, nem tudjuk, mi mire való. Az életünk is Isten forgószelében van. Valódi gyógyulásra vágyunk, valódi szabadságra, Isten gyógyítására, Isten szabadságára. A forgószélből kiáltunk: tekints reánk, hogy el ne sodródjunk!
Gyógyíts meg, Uram, akkor meggyógyulok, szabadíts meg, akkor megszabadulok.
Heti ige – Szentháromság ünnepe utáni 18.
„Azt a parancsolatot is kaptuk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is.” (1Ján 4,21)
Bonyolult rendszereink ismerik az összekapcsolásokat. A hozadékok olykor kellemetlenek. Egy gyógyszernek több oldalon keresztül írják le a mellékhatásait. Vannak jó kapcsolódások is. Csodás felfedezések olykor valami egészen más keresése közben jönnek létre. Vannak természetes kapcsolódások is. Egyszerű logikák. Ezekről nem is érdemes beszélni.
Nem kell azonban mindent összekapcsolni. Nem lehet ráparancsolni valakire, hogy szeresse az állatokat csak azért, mert egy zoológushoz ment hozzá. Jó, ha szereti, de nem elengedhetetlen. Különben is, hogy lehetne szeretetet parancsolni? Pláne ezt az agapé-szeretetet. Mert még az állatokat hagyján, de itt emberekről van szó.
A vallási életünket szívesen szeparálnánk. Egyedül akarunk lenni Istennel. Ő azonban nem hagyja ezt. A kereszténység nem lehet elszeparált. Hozadéka a másik ember szeretete. Összekapcsolódik Isten szeretete az emberek szeretetével. Nem parancsolja, hanem megmutatja. Rád néz, és azt mondja: szeretlek. Nincs benne semmi vallásos pátosz. Csak szeret.
Valójában ez az a vallás, amiről beszélünk.
Heti ige – Szentháromság ünnepe utáni 17.
Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek!… Mindig bővölkednek az Úr áldásában és az életben. Zsolt 133, 1.3
Most nincs kételkedő kérdés. Most nincsenek feltételek. Csak a csodát látja az ember. Szemem előtt feltűnik a testvéri szeretet, az egymásra találás, az összecsendülés. A zsoltáros ráadásul hosszabb időről beszél, hogy ez a szeretet folyamatosan tart.
Korunkra gondolok. Egymásnak feszülő félelmeinkkel küszködünk. Ki ezt félti, ki azt. Mint rémült állatok szaladgálunk kerítéstől kerítésig. Bizonytalan jövőben keresünk kapaszkodókat, keressük, mi a jó. Mennyire kellene az az áldás és az az élet!
Korunkra gondolok. Világméretű problémáinkat már nem tudjuk megoldani partikulárisan. Nem elég az egyén hősi helytállása. Nem elég egy-egy ország még oly találékony törvényhozása. A bajok globálisak, a megoldások is globalitást követelnek. Az igazságnak szeretetben kell utat törni.
Van-e esélye bármilyen egyetértésnek? Testvérek, társak, népek, világok… Milyen szép és gyönyörű, ha a testvérek egyetértésben élnek!
Ott áldás fakad. Ott élet fakad.
Heti ige – Szentháromság ünnepe utáni 16.
Krisztus Jézus megjelenése által, aki megtörte a halál erejét, és az evangélium által világosságra hozta az elmúlhatatlan életet. 2Tim 1.10
„Az örömhír által fölragyogtatta a romolhatatlan életet.” Átsiklunk ezen a mondaton, túl vallásosnak tűnik, túl távolinak, túl ünnepinek. Közben azonban az életünk romlik. Romlik a kor miatt, de romlik az elrontott helyzeteink miatt is. Szavak rongálják, indulatok tépik.
A romlásról nem akarunk beszélni. Mint egy rejtett betegség, amit soha nem vallunk be, csak tudjuk, hogy ott van, nem áruljuk el, de azért tudjuk, hogy egy napon nyilvánvalóvá lesz. A romlás jelen van minden szavunkban, mozdulatunkban, minden elkeseredett haragunkban.
Van-e, ami áttörhetné ezt az átkot? Van-e, ami meggyógyíthatná ezt a romlást? Pál azt mondja tanítványának, Timóteusnak, hogy ne szégyellje, hogy ez egy egyszerű emberi név, mert emögött a név mögött van szabadításunk, átkaink megtörése, az elmúlhatatlan élet.
Isten ereje.
Heti ige – Szentháromság ünnepe utáni 15.
Minden gondotokat Őreá vessétek, mert neki gondja van reátok. 1 Pt 5.7
Mindig meghat, amikor azzal találkozom, hogy valaki gondol rám, ezért el tudom képzelni az ellenkezőjét. Magamba zárva, önsajnálattól bénultan figyelem a csendet, mert nem szól a telefon, nem számít rám senki, nem zörgetnek az ajtómon, a postaládában pedig mindig csak a számlák vannak.
Egyszer olvastam egy novellát, mely Isten magányáról szólt. A végtelen elhagyatottságot csak egy módon tudta feloldani, hogy szétosztotta magát millió darabra, sajátos, működőképes rendszert keresve: ez a teremtés. Vajon feloldotta Isten magányát a teremtés? A teremtés, amely ellene fordult, kifosztotta és millió módon irtotta ki?
Ő mégis gondol ránk. Gondunkat viseli. Gondoskodik rólunk. Mert továbbra is tele van bizalommal irántunk, és tudja, életünk gondjai állnak útjába bizalmunknak. Felszabadít, hogy felnézhessünk. Nem enged el a legnagyobb magányban sem, a legelveszettebb órában sem. Szabadon lélegezhetünk, mert levegőt, teret, biztonságot ad.
Itt ideig és odaát örökké.