Istentisztelet hangfelvételek

A fenti kis kék fájl ikon ikonra kattintva érhető el a legfrissebb felvétel, a teljes gyűjtemény itt található.

Technikai probléma esetén (ha nem elérhető a felvétel, nem indul a lejátszó vagy hasonló) kérjük a testvéreket, hogy írjanak emailt a ferencvarosi.evangelikus kukac gmail.com emailcímre.

Heti ige – Vízkereszt utáni 3.

Akkor eljönnek napkeletről és napnyugatról, északról és délről, és asztalhoz telepednek az Isten országában. (Lk 13,29)

A mondat bántó. Arról szól, hogy a zsidóság nagy ősei mellé nem a zsidóság, hanem a megvetett pogányok ülnek majd le a végén. A vége ebben az értelemben az utolsó nagy szembesülést jelenti, az utolsó napot vagy utolsó ítéletet, ki hogy nevezi. Nyílván nem a zsidóságról van szó, bár az evangélium szerkesztője kész ebbe az irányba hajtani, hanem arról, hogy az a nap a meglepetések napja lehet.

Éppen ez a meglepetés teszi ijesztővé. Lehet, hogy egyháziasságunk, következetes keresztény életformánk a végén cserben hagy, és olyanok lesznek közelebb Istenhez, akik csak egyszerűen jók? Az a nap a meglepetések napja lesz, tehát biztosat senki nem mondhat. Biztosat senki nem mondhat.

Egy biztos pont azonban mégis van. Ő, aki az életét adta mindenkiért. Az ittlevőkért és a távoliakért, a beavatottakért és az idegenekért, a régóta ide tartozókért és a ma érkezettekért. Aki megérzi ennek a szeretetnek a szélsőséges voltát, az azon a napon is barátok közelében lesz, szeretet veszi körül, és befogadtatott lesz.

Bízzál ebben bátran!

Heti ige – Vízkereszt utáni 2.

Mi pedig valamennyien az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre. Jn 1.16

Ha ki tudnánk kerülni a „kegyelem” szót, és a többi jelentésével használnánk – öröm, elfogadottság, szépség, kedvesség, jóság, és ezekhez hasonlók – , akkor kiléphetnénk a bírósági tárgyalóteremből a szabad levegőre. Krisztus teljességéből öröm örömre halmozódik. Nagyon érdekes egy másik nyelvtani lehetőség: ajándék egy másik ajándék helyébe (STL). Azaz Krisztus teljessége ez: az eddigi ajándékot egy nagyobb, teljesebb váltja fel.

Az biztos, hogy itt valami nagyon erős szándékkal találkozunk. Ezt érezhették azok, akik végül ott ültek a nagy vacsora asztalánál, és percenként részesültek valami még nagyszerűbb élményben, mint az előbb. Még ez is? – Ki hitte volna? Olvasom, de közben nyomasztanak fagyoskodó koldusaim, egy rákos anyuka három kisgyermekkel, egy idős asszony folytonos panaszaival, egy csapást csapás után átélő tinédzserfiú. Ők miért nem ülhetnek az öröm asztalánál? Nekik miért fogyó, és miért nem halmozódó a boldogság?

Talán az ajándékot más ajándék váltja át? Talán az ő teljességéből mindig azt az ajándékot kapjuk, ami a legjobban ismer minket, amire éppen a leginkább szükségünk van? Nem gazdagok vagyunk, akiket nem lehet megajándékozni semmivel, hanem olykor nagyon is koldusok, akik teljes szívükkel csak arra várnak, hogy valaki értse már meg őket.

És akkor azt kapják, amire igazán szükségük van.

Heti ige – Vízkereszt utáni 1.

Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. Rm 8. 14

Voltam a szegedi egyetemen, ahol az orvosokat avatták. „Önök orvosok.” Utólag már nincsenek meg a pontos szavak, de valami ilyesmi volt. Büszke voltam végtelenül, hiszen a lányom is ott kapta meg a diplomáját. Micsoda hihetetlen élmény, amikor valaki hallhatja azokat a szavakat, melyek őt valamivé teszik: orvossá, vezetővé, egy kör tagjává, felnőtté, apává, anyává, nagyszülővé. Most ezt halljuk: Isten fiai vagytok.

Sokat kínlódom ezzel a mondattal. Hogy hangzik? „Azok lehetnek Isten fiai, akiket Isten Lelke vezérel”, vagy „Isten Lelkének vezérlete Isten fiaivá tesz”? Hajlok arra, hogy Isten Lelke az aktív, tehát, hogy ő tesz minket Isten fiaivá. Mindegy. Valahogy ez a kettő összetartozik. Nem hiszem, hogy feltétlenül sorrendet kellene állítanunk. Ma ezt halljuk: Isten fiai vagytok.

Nem vagyunk a törvény kötelékében. Nem vagyunk Isten kitagadottjai. Nem vagyunk idegenek Isten körében. Nem vagyunk szolgák Isten házában.

Ki vagyok, mire jutottam? Vagyok-e valaki egyáltalán? Jutottam-e valamire? A bátorító szó nem teljesítményeinket sorolja, végzettségünket, eredményeinket, adottságainkat, hanem ezt: ne félj, Isten gyermeke vagy! Mondhatod neki azt – ahogy pár sorral lejjebb a Római levél írja -, „apám!”. Ráadásul abban a kedves, közeli formában, ahogy Ő is mondja: „gyermekem!”

Heti ige – Újév

Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Zsid 13.8

Semmit nem változtál, mondja valaki. Tudom, hogy nem igaz, van tükröm is, naptáram is. A dolgok mindig ugyanazok, mondja valaki prédikátori bölcsességgel. Tudom, hogy éppen ahhoz kellene felnőnünk, hogy a dolgok változnak, hogy minden változik.

Rémisztő számomra egy olyan vallás, melyben az istenség mozdulatlanul, változatlanul, változhatatlanul trónol a változó világ fölött. Hála Istennek, nem ilyen a miénk. Isten hihetetlen dinamizmusával fordul felénk, újabb és újabb utakat, szavakat keresve. Krisztus eljövetele a legjobb bizonyíték arra, hogy Isten hogy tud változni.

Egy azonban nem változik. Az indulat, mely Krisztusban fogalmazódott meg. Az a szeretet, mely saját életünkben, kisgyermek korunktól mostanáig követett. Az a nyíltszívűség, értünk aggódás, mely az utolsó napon sem teszi majd őt szörnyeteggé. Ez nem változott.

Erre lehet számítanunk.

Heti ige – Karácsony utáni 1.

Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét. (Jn 1.14)

Torokszorító ez a mondat, ha hagyjuk, hogy minden részlete hasson ránk.

A szó, Isten teremtő szava, mellyel bolygókat és kecskéket alkotott, mellyel megformálta veséimet és kialakította tudatomat, egy emberi sorsban öltött testet. A szöveg drasztikusan fogalmaz: hússá lett. A láthatatlan, kiábrázolhatatlan Isten egy nagyon is látható, fiatal názáreti férfiben mutatkozott meg, aki szót tudott érteni azokkal, akikkel találkozott, de sebezhető és halandó is volt.

Az eredeti szó sátorozásról beszél. Nemcsak megjelent közöttünk, hanem velünk sátorozott. Együtt táboroztunk, a szomszédunk volt. Reggel együtt ébredtünk, velünk reggelizett, kész volt velünk nevetni és részvéttel volt fájdalmaink iránt. Együtt énekeltünk és dolgoztunk. Isten teremtő szava láthatóan a társunkká lett.

És benne megláttuk Istent magát. Nem üzenetet adott át, nem a tanítást közvetítette, hanem ő maga volt Isten. És innen a világ mássá lett. Igaz, hogy ez történelmünk egy régi pontján történt, de a kapcsolat nem ért véget és nem változott. Lehet, hogy már nem látjuk, de a szomszédunk maradt, lehet, hogy nem halljuk közvetlenül a nevetését, de derűje felvidíthatja napjainkat. Lehet, hogy nem érezzük testünkön azt, hogy átkarolja vállunkat, de együttérzése soha nem hagy el minket.

Karácsony. Isten emberré lett. Ember volta kitörölhetetlen Isten történetéből. Ami egykor volt, a mai nap története is.