Heti ige – Szentháromság ünnepe utáni 8.

Éljetek úgy, mint a világosság gyermekei. A világosság gyümölcse ugyanis csupa jóság, igazság és egyenesség. Ef 5.8-9

Jóság. A szó kedvességet is jelent. Milyen érdekes, hogy amikor Pál az új gondolkodásról, a világosságban való életről gondolkozik, akkor egy félig-meddig hangulati megnyilvánulását sorolja elsőként. Nem elhatározásról, nem új szabályokról beszél, hanem valamiről, ami vagy szemlélet vagy hangulat vagy valami titokzatos, belülről fakadó érzés.

Igazság. Ez tevékenység a javából. Ez az igazság észreveszi a társadalmi elcsúszásokat, segít a szegényeken, rosszul érzi magát, ha a mellette ülő nem eszik. Ez az igazság nem engedi, hogy bántsanak valakit, a gyenge mellé áll, a kitaszítottal vállalja a kitaszítottságot. „Amíg létezik alsóbb néposztály, én hozzá tartozom. Amíg létezik bűnöző népréteg, én hozzátartozom. Amíg egyetlen lélek is börtönben van, én sem vagyok szabad.” – idézi Vonnegut Eugene Debs-t.

Egyenesség. És végül ez a szó, ami inkább valóságot jelent, tehát, ami tényleg van. A világosság gyümölcse az, hogy kinyílik a valóság. Így az ember megtalálja a maga helyét a világban, úgy látja magát, ahogy kell, és azt mondja, ami van.

A világosság nevel minket. Krisztus világossága van rajtunk.

Heti ige – Szentháromság ünnepe utáni 7.

Ezért tehát nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek. Ef 2.19

Valahol otthon vagyok. Nem csak a szobák elrendezését ismerem, nem csak kulcsom van az ajtóhoz, hanem az illatok, a zugok, a padló reccsenése is az enyém, életem része, múltam és jelenem, emlékem és biztonságom.

Hiszen annyi helyen vagyok idegen a világban. Ahol bizonytalanul mozgok, kényelmetlenül érzem magam, idegen a stílus, a kifejezések nyelve, az arcok és a történetek. Az idegen helyekről hazatérve pihenem ki magam otthon. A feszültségből a nyugalomba, a harcból a békébe érkezem. Van, aki folyton idegenben él. Soha nincs feloldódás, soha nincs béke.

Pál azt mondja, Istennél otthon vagyunk. Vannak, akik az egyházban otthon vannak, vannak, akik nem, de ez más. A miénk a világ, a miénk a sorsunk. Ez Isten otthona. Fellélegezhetünk, nem egy idegen helyen kell teljesítenünk. Ez a miénk. Nem szolgák vagyunk. Nem kell más életét élnünk. Isten otthona a mi otthonunk.

Az illatok, az emlékek, a biztonság, a padló reccsenése. A kulcs és a zugok.

Heti ige – Szentháromság ünnepe utáni 6.

De most így szól az Úr, a te teremtőd, Jákób, a te formálód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy! Ézs 43.1

Ezerszerszer végig forgattuk már ezt a mondatot. Tudjuk, hogy nem egyénnek szól, hanem népnek, de egyidejűleg azt is, hogy a bibliai mondatok lehetővé teszik, hogy Isten megszólaljon személyes életünknek számára is benne. Hordozzuk ennek a mondatnak minden bensőségességét, emlékeit, erőt adó üzenetét. Mert ez a mondat már sokszor volt a miénk.

Mindez azonban most hadd vesszen homályba, hiszen Isten mondata most, éppen ezeknek a soroknak olvasásakor szólal meg, egyedi módon, személyesen kiválasztva sorsunkat, ismerve helyzetünket. Most válik válasszá, támasszá, erővé. Nem érdekes az, amit már átéltünk már vele kapcsolatban ezelőtt. Talán még azt is megengedi, hogy elszakadjunk eredeti kötődéseitől. Mert ez a mondat most a miénk, egyedül a miénk.

„Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg téged.” A mi vizeinkről, a mi tüzeinkről van itt szó. Mint ahogy a mi nevünkről, a mi félelmünkről, a mi bezártságainkról. Ne kételkedj benne: Isten neked és nekem, itt és most mondja: ne félj!

Enyém vagy.

Heti ige – Szentháromság ünnepe utáni 5.

Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka. Ef 2.8

Isten nem teljesítményeink miatt fogad el, hanem csak úgy. Maga a felvetés is furcsa, hiszen egy olyan kapcsolatban, melynek valami mély bizalom az alapja, hogy kerülne szóba egyáltalán a teljesítmény? Az igazi jó kapcsolatok bizalomra épülnek, és nem kell benne teljesíteni.

Isten örömét leli szabadításotokban. Örömből maradtok életben. Ezek mind lehetségesek ebben a mondatban. Vajon miért ragaszkodunk a semmitmondó szavakhoz és érthetetlen kifejezésekhez? Viszont a lényeg megmarad.

A lényeg pedig az, hogy ezt a szeretetteljes kapcsolatot Isten hozta létre. Tudjuk, milyen az, amikor valaki megajándékozott egy kapcsolatban. Ez történik velünk. Nem miattunk van, Isten ajándéka ez. Nem mi teremtettük meg, és naponta rácsodálkozunk, hogy lehetséges, hogy mégis a miénk.

Vajon ez a megajándékozottság elég ahhoz végre, hogy szeretettel nézzünk a világra?

Heti ige – Szentháromság utáni 4.

Egymás terhét hordozzátok, és így töltsétek be Krisztus törvényét. Gal 6.2

A beavatkozás veszélyes. Hol van az a pont, amikor egy orvosnak be kell avatkoznia? Nem okoz-e nagyobb bajt, mintha hagyná az egészet? Hol szabad egy vitába beavatkozni? Szabad-e bekapcsolódnunk felnőttként a gyerekek világába? Azt már látjuk, hogy a természet rendjébe való beavatkozásunk mennyi bajt okozott.

Fel tudjuk-e venni mások terheit? Nem terheljük-e ezzel még önmagunkat is rá? Az ő terhe könnyen válik a magunk életének tükrében a magunk gondjává, ami nemhogy nem segít, hanem még illetéktelenek is vagyunk. Mindenki a maga terhét hordozza. Az együttérzés kényes dolog.

Csakhogy Pál Krisztusról beszél. Emberi relációban rettenetes károkat okozunk egymás életébe való beavatkozásainkkal. De Krisztus stílusa felszabadító. Az együttérzése nem önérdekű, csak a terhet hordozót figyeli, csak az ő érdekét keresi, csak őt akarja megmenteni, csak őt akarja meggyógyítani.

Ezért az legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt!