Heti ige – Vízkereszt utáni 2.

Mi pedig valamennyien az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre. Jn 1.16

Ha ki tudnánk kerülni a „kegyelem” szót, és a többi jelentésével használnánk – öröm, elfogadottság, szépség, kedvesség, jóság, és ezekhez hasonlók – , akkor kiléphetnénk a bírósági tárgyalóteremből a szabad levegőre. Krisztus teljességéből öröm örömre halmozódik. Nagyon érdekes egy másik nyelvtani lehetőség: ajándék egy másik ajándék helyébe (STL). Azaz Krisztus teljessége ez: az eddigi ajándékot egy nagyobb, teljesebb váltja fel.

Az biztos, hogy itt valami nagyon erős szándékkal találkozunk. Ezt érezhették azok, akik végül ott ültek a nagy vacsora asztalánál, és percenként részesültek valami még nagyszerűbb élményben, mint az előbb. Még ez is? – Ki hitte volna? Olvasom, de közben nyomasztanak fagyoskodó koldusaim, egy rákos anyuka három kisgyermekkel, egy idős asszony folytonos panaszaival, egy csapást csapás után átélő tinédzserfiú. Ők miért nem ülhetnek az öröm asztalánál? Nekik miért fogyó, és miért nem halmozódó a boldogság?

Talán az ajándékot más ajándék váltja át? Talán az ő teljességéből mindig azt az ajándékot kapjuk, ami a legjobban ismer minket, amire éppen a leginkább szükségünk van? Nem gazdagok vagyunk, akiket nem lehet megajándékozni semmivel, hanem olykor nagyon is koldusok, akik teljes szívükkel csak arra várnak, hogy valaki értse már meg őket.

És akkor azt kapják, amire igazán szükségük van.

Heti ige – Vízkereszt utáni 1.

Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. Rm 8.14

Hét hét után. Van, aki azt érzi, repülnek az évek, van, aki siettetné az időt. Más idő a villamosra várni, amelyik már 20 perce nem jön, és hihetetlen, hogy csak 20 percem van erre a feladatra. Majdnem mindegy, hogy ki hogy gondol az időre, hogy rövid vagy hosszú, hogy lassú vagy gyors. Mindnyájan a halál fiai vagyunk.

Mindegy, hogy a világ hőse voltál, a tudomány bajnoka, a legerősebb, legnagyszerűbb, hogy kezed alkotta a bolygó legmaradandóbb építményét. Nem érdekes a bőség kosara, a jog asztala, a szellem napvilága. Mindnyájan a halál fiai vagyunk.

De, akiket Isten Lelke vezérel, azok nem a halál fiai, hanem Isten fiai. Pál arra biztat, hogy ne halandóságunk irányítson, ne legyünk annak szolgái, hogy az életünk véges, hanem legyünk az örökkévalóság emberei, hiszen Isten ezért lépett közénk, hogy emberi módon elmondja, nem vagyunk a halál fiai.

Erre vezérel Lelkével.

Heti ige – 1

Legyetek irgalmasok, amint a ti Atyátok is irgalmas! Lk 6.36

Valami túlzott alázatoskodás azt sugallja, hogy legyünk szánalomra méltók. De miért lennénk azok? Bátran és erősen visszük az életünket, és ez még akkor is igaz, ha néha megbicsaklunk,veszteségek érnek minket, tanácstalanokká válunk. Ez az a hit, amely irgalmatlanná tesz: türelmetlenül figyeljük, másokban miért nincs ennyi erő.

Még a segítésünk is irgalmatlan. Lekezelők, nagyképűek vagyunk, alamizsnákat osztunk, és gondosan megőrizzük a magunk biztonságát. Betartjuk a három lépés távolságokat, és tetszelgünk jócselekedeteinkben.

Isten nem lekezelő, nem tart távolságot, nem félti a biztonságát. Beenged a maga körébe, közelsége elvisel minket, őszinte a segítsége. Megszégyenülve éljük át nagyvonalúságát, mellyel megbocsátja irgalmatlanságunkat, és tanítgat a maga stílusára. Hátha egyszer feléled bennünk is a közelengedő, őszinte, együtt érző szeretet!

Ez 2021. év igéje.

Heti ige – Karácsony utáni 1.

Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét. Jn 1. 14

Szemem tele van életem látott képeivel. Született kisgyermekek gyűrött arca, haldokló, lesoványodott emberek hatalmas szemei, kérő koldusok üres tekintete, gondoskodó édesanyák simogató nézése. És ezek csak hirtelen felidézett arcok. De ott vannak még a valódi történetek, a csinált képek, a poklok és mennyek fényei. Életem képei.

Szavak szavakkal találkoztak már. A mondatokból szlogenek lettek, a kérésekből törvények, a kérésekből félreértések. Pedig a szavak igazán emberiek. A szavak elvesztették erejüket. Isten pedig nem mondott le arról, hogy szót váltson velünk. Hiteles és tartalmukban teljes szavakat. A Szó testté lett.

Ahol lakom, ott lakik, ha nézek őt látom. János személyes tapasztalatáról olvasunk, de ez a látás és ez a lakás nem tűnt el az apostol halálával. Nem veszik el a korral, a múló idővel. Isten velünk lakik örökké, és láthatjuk jelenlétét az örökkévalóságig. A láthatatlan és múlhatatlan Isten láthatóvá lett, és halandó világunkat felvette magára.

Értünk.

Heti ige – Advent 4.

Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek! A ti szelídségetek legyen ismert minden ember előtt! Az Úr közel! Fil 4.4-5

Vannak, akik nagyon vigyáznak a köszöntésekre. Ismerek embereket, akik nem mondanák ki, hogy „kellemes karácsonyi ünnepeket!”, mert – ahogy ezt egy egykori professzor mondta – kellemes a lábvíz. A legtöbben elkoptatott szavakat használunk: boldog, áldott, örömteli, és ezekhez hasonlókat.

Az „Örüljetek!”, „Hajre!” – köszöntés. Egyszerű hétköznapi köszöntés, olyan, mint a „jónapot”. De ki gondol utána annak, hogy milyen is a jó, ha egy napról van szó. Ezért Pál megismétli. Hé, komolyan gondolom, nem egyszerűen „hajre!”, hanem örüljetek, tényleg: örüljetek!

Hogy az ünnep tényleg áldott legyen, komolyan: áldott. Hogy tényleg örömteli. Mert az ünnepekben az Úr közel van hozzánk, megérint, megszólít, tényleg: megszólít. Csak meg kell állnunk, csak ki kell lépnünk az üres „hajre!” odadobásából, és megérteni a szavakat, úgy, ahogy ő mondja. Mert a jel nekünk szól.

Tényleg: szól.

Heti ige – Advent 3.

Egy hang kiált: Építsetek utat a pusztában az ÚRnak! Készítsetek egyenes utat a kietlenben Istenünknek! Ézs 40,3

A puszta másik oldalán Isten áll. Az innenső oldalán én. Minden vágyam az az út. Szeretnék átkelni pusztaságaimon, hogy felüdüljek Istennél. Minden próbálkozásom ez az út, keresem az egyeneseket, keresem az eszközöket, olykor megpróbálok bekapcsolni valakit, aki tudja, hogy kell ezt csinálni, de a puszta erősebb, fogva tart, körülzár, elveszi minden erőmet.

A puszta másik oldaláról Isten szólít. Nem tétlen. Nem áll, és várja, hogy elkészüljön az út neki, hanem szólít. Biztat, hogy merjek túllátni a pusztaságon, hogy lássam meg őt, mert akkor a pusztaság is elenyészik. Hallom, de hiába, pusztaságom némasága elnyeli hangjának erejét. Hogy tudnék megfeledkezni arról, ami közöttünk áll?

És akkor elindul hatalommal. Lépései nyomán eltűnik a kietlen, élet jön elő a porból, szabad levegő áramlik közénk. Látja bénultságomat, azért indul ő. Tudja erőtlenségemet, azért mutatja meg erejét. Mert minden vágya, hogy létrejöjjön a találkozás, amelyről semmiképpen nem hajlandó lemondani, amely neki mindennél fontosabb.

Az Úr jön hatalommal.

Heti ige – Advent 2.

….egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok. Lk 21.28

„És jelek lesznek a napban, a holdban és a csillagokban, a földön pedig a tenger zúgása és háborgása miatt kétségbeesnek a népek tanácstalanságukban.  Az emberek megdermednek a félelemtől és annak sejtésétől, ami az egész földre vár, mert az egek tartóoszlopai megrendülnek.  És akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőben nagy hatalommal és dicsőséggel.  Amikor pedig ezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel…” Minden tele félelemmel és katasztrófával.

Ha az utolsó nap megfoghatatlan valóságát lebontom az életünkre, a saját katasztrófáinkra, a saját szembesüléseinkre, saját végünkre, akkor a mondat még élesebben szólal meg. Lehet, hogy az ég és föld megrendül, lehet, hogy minden tanácstalan bennem, de Isten közelsége akkor is megőriz.

Ezért felemelem a fejem a mulandóságban és félelemben, a magányban és elveszettségben, a tanácstalanságban és a kétségbeesésben. Mert nem csupán mellettem van, hanem megment, felemeli arcomat, kiegyenesíti gerincemet, mert tudom, hogy van értelme és van célja mindennek.

Ádvent van.

Heti ige – Advent 1.

Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas. Zak 9,9b

A környező népek beborulnak, Izrael abbahagyja a templomi építkezést, pedig már visszatértek a fogságból, és semmi nem indokolja a késlekedést. Zakariás maga is áldozatává válik figyelmeztető igéinek, mégis ragaszkodik az üzenethez: elérkezik Isten uralma közétek.

Zaklatott környezetben, feldúlt világban hordozzuk saját reménytelen félelmeinket is. Senki nem mer jövőt mondani, a magunk jövője is ködbe vész, mégis ragaszkodunk, mondjuk, mert mondanunk kell: elérkezik Isten uralma közétek.

Isten azonban közöttünk áll. Nem eljövendő diadalról, eljövendő igazságról beszél, hanem a jelenről. Itt van velünk a nyugtalanságban, a zaklatottságban, látja riadtságunkat és megmutatja magát. Szavával békét teremt, megbocsátja bűneinket, reményt ad a kilátástalanságban.

Ádvent van.

Heti ige – Az egyházi év utolsó vasárnapja

Mert én új eget és új földet teremtek, a régire nem is emlékeznek, senkinek sem jut eszébe. Ézs 65.17-18

Nem szeretnék fantáziálni egy jövőbéli világról, mely valami kárpótlásul jelenne meg a mostani világgal szemben. Jobban szeretem ezt a világot, semhogy naponta vágyakoznék egy másikra. Tudom, hogy van, tudom, hogy Isten elhozza. Ez nekem éppen elég.

Másfelől ott van az új világ logikája a mostaniban. Mert ahogy nehéz hinni egy jövendő világban, mely teljesen új, talán még nehezebb bízni az életünkben megújuló világban, saját megújuló világunkban. Lehet-e felülről születni, újra kezdeni bármit, mely nem a megszokott, a begyöpösödött, mely nem a régi bűnöktől meghatározott?

Ha hiszek egy eljövendő új világba úgy, mint Isten alkotása, akkor merek hinni abban is, hogy életünk egészen meg tud újulni már most, a mi világunkban. Mert az újat teremtő Istenben bízom, nem az eljövendő világra koncentrálok. Mert amit ott meg tud tenni örökkévalóan, azt meg tudja a mai napon teremteni bennem, köztünk.

Heti ige – Reménység vasárnapja

Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk Krisztus ítélőszéke elé, hogy mindenki megkapja, amit megérdemel, aszerint, amit e testben cselekedett: akár jót, akár gonoszat. 2Kor 5,10

A Károli-szövegre írt valaki egy kánont. Fiatalkorom egyik kedves kánonja volt. Nagyon nehéz, nagy ugrásokkal, nehéz szünetekkel, ravasz ritmusokkal, mégis szinte a fülemben van a három szólam együtt, ahogy a sorok és tartalmak keverednek csodálatos harmóniában.

A kép maga riasztó. Egy ítélőszék, ahol meg kell állnunk, hogy kiderüljön minden rejtett titkunk, és gonoszságainkért büntetést, jó tetteinkért jutalmat kapjunk. Csakhogy Pál egészen másról beszél. Neki nem az ítélet kegyetlensége a témája, hanem a mély vágyakozás, hogy végre levethesse ennek az életnek nyűgös logikáit, hogy nyíltan állhasson Krisztus elé, hogy fény derüljön arra, mennyire szereti őt.

Mert a képben szereplő székben Krisztus ül. Innen kezdve ez nem is lehet más, mint hasonlat. Az a Krisztus, aki életét adta értünk, aki megmutatta Isten végtelen szeretetét, hogy lenne kegyetlen bíránk? A csodás harmóniát nem a gyönyörű kánon hullámzása adja meg ott, hanem szembesülésünk feloldódása. Ahogy vétkeink elporladnak Krisztus szeretetében.