Heti ige – Vízkereszt utáni 2.

Mi pedig valamennyien az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre. Jn 1.16

A halmozódás? Nagyon is ismerjük. Amikor az elrontott dolgok maguk után rántják a többi átkot, aztán még átkot. A hazugság egyik jellemzője, hogy újabb hazugságot követel, végül hazugság borít be mindent.

Bár az áldások is ilyen könnyen halmozódnának! De azok nagyon törékenyek. Csodájára járunk az áldott életeknek, családoknak, közösségeknek. Akik átélik az átkok megtörését, valóságos Isten- bizonyítékként tartják ezt számon. Talán ez beszél leginkább Isten jóságáról. Kész mindent megtenni megmentésünkért.

János nem kételkedik ebben. Neki ez a karácsonyi üzenete. Igazi vízkereszti jelentés. Isten teljessége nem ítéletet hoz, nem büntetést, nem haragot, hanem kegyelmet, lehetőséget, áldást. Isten megtanít minket erre a jóságra, áttöri átkainkat. Ez Isten lényege.

A mai nap nem kérdezem, átkos-e vagy áldásos, hiszen Isten kedvessége körül veszi ezt a mai napot, ezt a hetet, az életünket. Bolondok lennénk, ha hagynánk, hogy a világ átkai, az emberi gonoszság átkai, saját kicsinyességünk átkai emésztenék fel végtelen lehetőségeinket. Az áldás, a halmozódó kegyelem hatalmas teret tár elénk.

Itt ideig, odaát örökké.

Heti ige – Vízkereszt utáni 1.

Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. Rm 8.14

Hét hét után. Van, aki azt érzi, repülnek az évek, van, aki siettetné az időt. Más idő a villamosra várni, amelyik már 20 perce nem jön, és hihetetlen, hogy csak 20 percem van erre a feladatra. Majdnem mindegy, hogy ki hogy gondol az időre, hogy rövid vagy hosszú, hogy lassú vagy gyors. Mindnyájan a halál fiai vagyunk.

Mindegy, hogy a világ hőse voltál, a tudomány bajnoka, a legerősebb, legnagyszerűbb, hogy kezed alkotta a bolygó legmaradandóbb építményét. Nem érdekes a bőség kosara, a jog asztala, a szellem napvilága. Mindnyájan a halál fiai vagyunk.

De, akiket Isten Lelke vezérel, azok nem a halál fiai, hanem Isten fiai. Pál arra biztat, hogy ne halandóságunk irányítson, ne legyünk annak szolgái, hogy az életünk véges, hanem legyünk az örökkévalóság emberei, hiszen Isten ezért lépett közénk, hogy emberi módon elmondja, nem vagyunk a halál fiai.

Erre vezérel Lelkével.

Heti ige – Karácsony utáni 1.

Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét. (Jn 1.14)

Torokszorító ez a mondat, ha hagyjuk, hogy minden részlete hasson ránk.

A szó, Isten teremtő szava, mellyel bolygókat és kecskéket alkotott, mellyel megformálta veséimet és kialakította tudatomat, egy emberi sorsban öltött testet. A szöveg drasztikusan fogalmaz: hússá lett. A láthatatlan, kiábrázolhatatlan Isten egy nagyon is látható, fiatal názáreti férfiben mutatkozott meg, aki szót tudott érteni azokkal, akikkel találkozott, de sebezhető és halandó is volt.

Az eredeti szó sátorozásról beszél. Nemcsak megjelent közöttünk, hanem velünk sátorozott. Együtt táboroztunk, a szomszédunk volt. Reggel együtt ébredtünk, velünk reggelizett, kész volt velünk nevetni és részvéttel volt fájdalmaink iránt. Együtt énekeltünk és dolgoztunk. Isten teremtő szava láthatóan a társunkká lett.

És benne megláttuk Istent magát. Nem üzenetet adott át, nem a tanítást közvetítette, hanem ő maga volt Isten. És innen a világ mássá lett. Igaz, hogy ez történelmünk egy régi pontján történt, de a kapcsolat nem ért véget és nem változott. Lehet, hogy már nem látjuk, de a szomszédunk maradt, lehet, hogy nem halljuk közvetlenül a nevetését, de derűje felvidíthatja napjainkat. Lehet, hogy nem érezzük testünkön azt, hogy átkarolja vállunkat, de együttérzése soha nem hagy el minket.

Karácsony után vagyunk. Isten emberré lett. Ember volta kitörölhetetlen Isten történetéből. Ami egykor volt, a mai nap története is.

Heti ige – Karácsony utáni 1.

Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét. Jn 1. 14

Szemem tele van életem látott képeivel. Született kisgyermekek gyűrött arca, haldokló, lesoványodott emberek hatalmas szemei, kérő koldusok üres tekintete, gondoskodó édesanyák simogató nézése. És ezek csak hirtelen felidézett arcok. De ott vannak még a valódi történetek, a csinált képek, a poklok és mennyek fényei. Életem képei.

Szavak szavakkal találkoztak már. A mondatokból szlogenek lettek, a kérésekből törvények, a törvényekből félreértések. Pedig a szavak igazán emberiek. A szavak elvesztették erejüket. Isten pedig nem mondott le arról, hogy szót váltson velünk. Hiteles és tartalmukban teljes szavakat. A Szó testté lett.

Ahol lakom, ott lakik, ha nézek, őt látom. János személyes tapasztalatáról olvasunk, de ez a látás és ez a lakás nem tűnt el az apostol halálával. Nem veszik el a korral, a múló idővel. Isten velünk lakik örökké, és láthatjuk jelenlétét az örökkévalóságig. A láthatatlan és múlhatatlan Isten láthatóvá lett, és halandó világunkat felvette magára.

Értünk.