Kategória: Heti ige

Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka. Ef 2.8

Isten nem teljesítményeink miatt fogad el, hanem csak úgy. Maga a felvetés is furcsa, hiszen egy olyan kapcsolatban, melynek valami mély bizalom az alapja, hogy kerülne szóba egyáltalán a teljesítmény? Az igazi jó kapcsolatok bizalomra épülnek, és nem kell benne teljesíteni.

Isten örömét leli szabadításotokban. Öröméből őrzi meg életünket itt ideig, és odaát örökké. Ezek mind lehetségesek ebben a mondatban. Vajon miért ragaszkodunk az egyházi szakkifejezésekhez és érthetetlen szavakhoz? Viszont a lényeg megmarad.

A lényeg pedig az, hogy ezt a szeretetteljes kapcsolatot Isten hozta létre. Tudjuk, milyen az, amikor valaki megajándékozott egy kapcsolatban. Ez történik velünk. Nem miattunk van, Isten ajándéka ez. Nem mi teremtettük meg, de naponta rácsodálkozhatunk, valóban lehetséges, valóban a miénk.

Vajon ez a megajándékozottság elég ahhoz, hogy szeretettel nézzünk a világra, és megértsük mindazt, ami velünk történik?

Egymás terhét hordozzátok, és így töltsétek be Krisztus törvényét. Gal 6.2

A beavatkozás veszélyes. Hol van az a pont, amikor egy orvosnak be kell avatkoznia? Nem okoz-e nagyobb bajt, mintha hagyná az egészet? Hol szabad egy vitába beavatkozni? Szabad-e bekapcsolódnunk felnőttként a gyerekek világába? Azt már látjuk, hogy a természet rendjébe való beavatkozásunk mennyi bajt okozott.

Fel tudjuk-e venni mások terheit? Nem terheljük-e ezzel még önmagunkat is rá? Az ő terhe könnyen válik a magunk életének tükrében a magunk gondjává, ami nemhogy nem segít, hanem még illetéktelenek is vagyunk. Mindenki a maga terhét hordozza. Az együttérzés kényes dolog.

Csakhogy Pál Krisztusról beszél. Emberi relációban rettenetes károkat okozunk egymás életébe való beavatkozásainkkal. De Krisztus stílusa felszabadító. Az együttérzése nem önérdekű, csak a terhet hordozót figyeli, csak az ő érdekét keresi, csak őt akarja megmenteni, csak őt akarja meggyógyítani.

Ezért az legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt!

Az Emberfia azért jött, hogy megmentse, ami elveszett. Lk 19.10

Ez a mondat az Istenbe való kapaszkodás mondata. Odaírták a Máté-féle eltévedt juh példázatához is, a már meglevő kézirathoz kiegészítésként. Mintha csak kapaszkodna Istenbe. Ott azért írták le, nehogy valakit kiátkozzanak az akkori gyülekezetből. Nehogy egy is elvesszen, hiszen az Emberfia is azért jött, hogy megmentse az elveszettet.

Itt Lukácsnál pedig Zákeus történetében van. Zákeus minden, amit a társadalom, az egyház, a tisztességes közösség szeretne kidobni magából. A métely, az átok, a szégyen. Jézus pedig odaáll mellé. Ezzel átírja az életét. Azért is kapaszkodunk ebbe a mondatba, mert ez a mondat át tudja írni az életünket.

Isten az elveszettre koncentrál. Eközben ő maga is azzá lesz. Métellyé, átokká, szégyenné. Úgy ment meg, hogy őt senki nem menti meg. Úgy talál meg, hogy ő közben elveszik. Mert az a juh én vagyok. Mert az a Zákeus én vagyok.

Ő pedig Krisztus, aki rám talál.

Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Mt 11.28

Megfáradás. Nem könnyű belátni, olykor nem megy tovább, elfogy az erő. Ez nem a futás utáni, nehéz munka utáni kifulladás. Ez az a fáradtság, amiből nincs kedvem, lelkesedésem újra elindulni. Nem az az üdítő elfáradás, ami megújítja az elmét, fejleszti az izmokat és méltóságot ad. Ez a fáradtság lealáz, megbénít, letipor.

Terhek. Ez nem az, ami alatt nő a pálma. Ez az a teher, ami szétzúz, agyonnyom, kikészít. Az a teher, amely elveszi minden reménységemet, amely elől nem lehet elmenekülni, rajtam marad örökre. A megfáradásból nem vagyok képes kipihenni magam. A terhet nem tudom ledobni magamról.

Ő megnyugvást ad. A megfáradásból fel tudok nézni. A teher az életem hordozható sebévé lesz. Nem a megnyugvás a lényeg, hanem Krisztus, aki tudja megfáradásomat és tudja terheimet. Ő az, aki fel tud oldani. Forrássá lesz, ahol iható a víz. Paddá lesz, ahol el lehet pihenni. Ünneppé lesz, amely áldottá tesz.

Ő az, aki magához hív.

Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket elutasít, engem utasít el, és aki engem elutasít, az azt utasítja el, aki elküldött engem. Lk 10,16

Ki merne belegondolni ebbe a láncolatba? Jézus azt mondja, hogy azokat az embereket, akik róla beszélnek, nevében szólnak, pontosan az a fogadtatás illeti meg, mint őt magát. Azaz, aki ezeket az embereket elfogadja, Krisztust fogadja el. Aki ezeket az embereket elutasítja, Krisztust utasítja el. Aki Krisztust elutasítja, Istent utasítja el. Aki Krisztust elfogadja, Istent fogadja el.

Egyszerre felvonul a Krisztus nevében szólók sokasága: a hazugok, a képmutatók, a gonoszok, a törvényeskedők, a gyilkosok, a kegyetlenek, a tévedők, az ügyeskedők, a pénzsóvárok, a manipulatívak, a durvák, az ostobák, a műveletlenek. Magam is tartozom ezek közül valahová.

Mégis kitárul a végtelen lehetőség. Emberi szavakon keresztül Isten szava szólhat. Emberi gondolatok nyomán Isten akarata bontakozhat ki számunkra elérhetően. Jézus azt mondja, hogy emberi utakon keresztül találkozhatunk Istennel.

Ki akarná ezt elutasítani?

Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal! 2Kor 13.13

Kegyelem. Öröm, hála, elfogadottság, szépség, kedvesség, bájosság, jóság, jóakarat – ez a szó ezeket mind jelenti. Talán nem is kell szétválasztani, talán éppen így, összességében fejezi ki azt, amit Krisztusban kaptunk. Ez töltse be a mai napot!

Szeretet. Az a szeretet, melyről csak képeink vannak, villanásaink, az a végtelen, viszonzást nem váró, ami könnyeket csal az ember szemébe, melynek jelenlétében el van rejtve éltünk és halálunk. Ez a szeretet Isten maga. Ez töltse be a mai napot!

Közösség. Melyben elrejtőzhetem és különleges vagyok egyidejűleg. Mely hordoz, biztonságot ad, lelkesít. Melyben fontossá válik nekem is mások élete, sorsa, és a barátság nem szlogen, hanem elementáris összetartozás. Ez vegyen körül a mai napon!

Ez az Istentől kapott sok jó legyen mindnyájatokkal!

„Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én lelkemmel! – mondja a Seregek Ura.” Zak 4.6

Miért nem hatalommal? Most itt nem az én hatalmamról van szó, hanem az Övéről, a Seregek Uráéról. Mi mással mutathatná meg nagyságát, ha nem hatalmával? Milyen Isten az, aki nem tudja megmutatni hatalmát?

Miért nem erőszakkal? Elég volt már a türelemből, az újabb és újabb esélyekből! A Seregek Ura az erőszak élén áll, ráadásul egy szent erőszak élén. Nem ez kellene a világnak? Az Ő hatalma révén
naggyá lenne a kereszténység, erőszaka által rend lenne a világban!

Lelke türelmes, jóságos, nem irigykedik, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr… Nem mond le soha senkiről, mert az egy is fontos neki. Nem tarolni akar, még csak nem is nyertes akar lenni, hanem kész vesztessé lenni a kereszten, hogy megmutassa teljességét.

És erre hív minket is. Ki akarna még ezután keresztény lenni?

Jézus mondja: Én pedig, ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket. Jn 12.32

Felemeltetik. A katonák megfogják a kereszt vízszintes szárát, és felemelik. A test iszonyú kínokat él át, a szögek tépik a kezet, az ízületek megfeszülnek, a sebekből ömlik a vér, a tehetetlenség és megaláztatás semmivé teszi az emberi tartást. Felemeltetik.

Felemeltetik. Ebben a pillanatban mutatja meg benne leginkább Isten magát. Aki látja, amit a katonák művelnek, senki nem mondaná meg, hogy most látszik legjobban a világmindenség Teremtője, a Mindenható, az Örökkévaló. Ez a hit látása. Emberi szem csak a vért, a megalázott testet, a halált látja. A hit látása azonban Isten igazi arcát. Felemeltetik.

A történeteknek, az időnek, az elrendeltetésnek olyan gyújtópontja ez, mely a mi történeteinket, időnket és elrendeltetésünket magához húzza. Nem tudunk nélküle élni. Lehet megfeledkezni róla, sőt akár tagadni is, de mit számít. Krisztus keresztje „szálkaként” – ahogy Pilinszky mondja – ott van a világ testében.

Van miért felkelni, elindulni, tenni és szólni.

Áldott legyen Isten, mert nem utasította el imádságomat, szeretetét nem vonta meg tőlem. Zsolt 66,20

Nem a szép szavakért, nem a mély gondolatokért, nem a helyesen fogalmazott mondatokért, nem a hibátlan arányérzékért, nem azért, mert már van, amit letettem az asztalra, nem az évtizedeken keresztül tanúsított hűségért, nem az egyházi munkáért, sőt talán éppen mindezek ellenére, de voltaképp úgysem fogom tudni, hogy miért, de nem utasította el imádságomat.

Miközben világok pattantak ki gondolataiból, biológiát, fizikát, kémiát és matematikát alkotott, emberi rendszereket lát át hibátlanul, emberi sorsokat követ hűségesen, tisztán látja az elcsúszásokat, a kárhozatos folyamatokat, az emberi gonoszság természetrajzát és a jó parányi ösvényeit, aközben – vagy talán éppen ezért – meghallgatta imádságomat.

Mert érthetetlen szenvedéllyel keresi azt, ami megmaradt, amibe kapaszkodhat, amivel megmenthet. Az imádság idején találkozunk. Találkozásunk az egyetlen lehetőség. Minden ostoba felületesség, képmutató vallásosság, magamutogató szócséplés ez ellen a találkozás ellen szól. Mintha tudatosan kerülnék ezek az egyedüli lehetőséget: az őszinte, olykor szavak nélküli mély vágyat, hogy Isten és ember találkozhasson végre.

Itt ideig, odaát örökké.

Énekeljetek az Úrnak új éneket, mert csodákat tett! Szabadulást szerzett jobbja, az ő szent karja. 98. Zsoltár 1

Mi a haszna az éneklésnek? Valójában semmi. Na, ez talán nem igaz. A katonák tudnak együtt lépni az énekre. Bizonyos munkák az énekre ütemesebben végezhetők. A gyerek is könnyebben elalszik, ha énekel neki az édesanyja. És persze vannak az énekesek, akik ebből élnek. De azért meglennénk nélküle, ahogy ez időnként el is hangzik itt-ott.

Viszont, ha valaki énekelt már négyszólamú kórusban, ha kánonozott családi körben, hallotta Eric Claptont, a Simon és Garfunkel duót, Sarastro áriáját, tudja, hogy az éneklés olyan varázslat, valami olyan csoda, ami nem csupán végtelenül emberi, hanem a világot mássá teszi. Hogy mi a haszna? Semmi. De mi értelme van a világnak ének nélkül?

Ahogy Isten tetteit látjuk, minden hasznos szánalmasnak tűnik. A teljesítményeknek nincs értéke. Valami szép kell! Valami olyan szép, aminek semmi haszna, önmagában van az értéke. Olyan, mint egy művészi alkotás vagy egy szép ajándék. Mert csak ez illik Istenhez. A gyönyörködtetés. A szépség haszontalansága. Hogy mi a haszna? Semmi. De mi értelme a világnak enélkül?

És megszólal az új ének.