Heti ige – Húsvét

Krisztus mondja: Halott voltam, de íme élek örökkön örökké, és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai. (Jel 1.18)

Az eredeti inkább halottak birodalmáról szól. Tehát: „nálam vannak a halál és a halál birodalmának kulcsai”. Micsoda? Egyáltalán van ahhoz kulcs? Nem úgy értem, hogy ajtó és zár, hanem hogy egyáltalán van, ami azt ki tudja nyitni?

Ott állunk a végtelenül zárt ajtók előtt. A legvastagabb ajtók is megengednek néha egy-egy kis rést, egy törést, egy parányi ablakot, ahol be lehet lesni. A halál nem engedi, hogy bepillantsunk mögé, minden titok odaát. A halál birodalma zárt ország. Talán jobb is nem benézni.

De az ajtó kitárul. Mert a kulcs nála van, aki halott volt, de él. És most már az odaát levők nem a halál birodalmának hatalma alatt vannak, hanem az Élő hatalma alatt. Így újra azt mondhatjuk: összetartozunk. Így hamarosan azt mondhatjuk: ismét együtt vagyunk.

Heti ige – Böjt 6

És ahogyan Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy kell az Emberfiának is felemeltetnie, hogy aki hisz, annak örök élete legyen őbenne. Jn 3.14-15

Az ószövetségi történetben egy kígyószobrot felemelni, istenként középre állítani – végtelenül megbotránkoztató, tabu, kibírhatatlan a végtelenségig. Ugyanígy állítja Isten középre a számunkra megbotránkoztatót, a tabut, a kibírhatatlant: egy akasztófát, rajta egy megkínzott holttesttel. Ez Jézus keresztje.

Önmagában mindkettő értelmetlen. Bennük csak a világ összetörtsége, elcsúszottsága, átka látszik. Csakhogy ott van mögötte, mindkettő mögött Isten ígérete: ha ránézel, helyre kerül az életed. Akkor nem árt a bűn kígyója, akkor még a halállal is meg tudunk küzdeni.

Valahova néznünk kell. Valahol meg kell tudnunk látni a valóságot. Valahol látnunk kell az életet. Valamihez kötnünk kell sorsunkat. Valamibe kapaszkodnunk kell. Ez a hét Krisztus keresztjéhez vezet. Mart testünk, mart lelkünk Benne talál gyógyulást.

Nikodémus, ez a felülről való születés kezdete.

Heti ige – Böjt 5.

Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért. Mt 20. 28

Vannak, akik azt mondják, a hatalom mindenképpen rossz. Szerintem lehetne jó, ha a hatalom nem státusz lenne, nem pozíció, hanem tevékenység. A hatalom torzít, ha státusz-szerű. Ha azonban tevékenység, akkor másodlagos a megtiszteltetés, a hajbókolók hízelgése, a státusszal kapcsolatos előnyök, mert csak az a kérdés, mit is teszek. Jézus így mondja: hogy szolgálok?

A tanítványok státuszokat keresnek, miniszterek akarnak lenni Jézus birodalmában. Jézus nem is érti, hirtelen, ő csak a tevékenységet látja, amit tennie kell. Azt is látja, hogy a tevékenységben égő ember valóban szolgája, sőt rabszolgája lesz a rábízottoknak. „Köztetek ne ez legyen a rend!” – mondja, ne státuszokat keressetek, hanem, hogy mit is tehetnétek.

A hatalom torzít, a tevékenység szolgává tesz. Isten nem státusz-szerűen van a világunkban, nem azt várja, hogy dicsőítsük, hogy hajbókoljunk, hogy imádjuk, hanem hogy vegyük észre, mit is tesz, és legyünk követői.

Így értjük meg, kicsoda Ő.

Heti ige – Böjt 4.

Bizony, bizony, mondom nektek: ha a földbe vetett búzaszem nem hal meg, egymaga marad; de ha meghal, sokszoros termést hoz. Jn 12.24

Hogy hol van Isten ilyenkor…?

Ő az, aki maszkot visel, akitől méteres távolságot tartanak, akivel nem fognak kezet. Ő az, aki riadtan hallja a pozitív teszt hírét, ő az, aki magára zárja a karantén ajtaját, ő az, aki elviselhetetlennek érzi a magányt. Ő az, akinek nem jut lélegeztetőgép, ő az, aki a folyosón várja, hogy sorra kerüljön. Ő az, aki szeretteitől elválasztva haldoklik. Ő az, aki a végén már csak halálozási statisztika, csak másokat riasztó fenyegető hír.

Ő az, akit orvosként besoroznak a karanténosztályra. Ő az, aki a 24-48-ban felsérti arcát a védőmaszktól. Ő az, aki mentővel száguld, fertőződést kockáztatva az újabb és újabb betegekért. Ő az, aki zokogva tagadja meg az eszközök hiánya miatt valakitől a segítséget. Ő az, aki türelemmel rábeszéli az idős szomszédot az otthonmaradásra. Ő az, aki viszi a hajléktalanoknak az ételt, ő az, aki bátorítja a rettegőket. Ő az, aki hajnalig tanul és tanít a bezárt iskolák kapuin kívül.

Ő az, aki elhaló búzaszemmé lett közöttünk, hogy életünk legyen. Sokáig nem tudtam, mit is jelent ez a szó: megváltás. Ne kérdezd ezután, hogy mi a dolgod!

Heti ige – Böjt 3.

Jézus pedig így felelt: Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára. Lk 9.62

Szemem az úton, megyek a magam szántásában. Üzletek vannak előttem, nyereség és dicsőség. Sietnem kell, nem késhetek, minden rendben lesz, már előre érzem a siker ízét. Az úton valaki fekszik. Rablók hagyták helyben. Mindenki elment mellette. Szemem már nem az úton van, nem a nyereségen, sikeren, dicsőségen. Alkalmatlan vagyok a magam szántására.

Szemem a házon, gyűlölöm. Haragom ekeként tör-zúz mindent, magam vagyok az ekevas, dühömmel szánt a sors. Az éhezés kényszere hazahozott a szolgaság házába, megaláztatás vár rám, a bezártság pokla. Apám tiszta fehér ruhája vakít el. Ölelésében beszívom a jól ismert illatot. Nem látom már a szolgaság házát, szántásom szánalmasan fékeződik meg. Már csak Őt látom. Alkalmatlan vagyok a magam szántására.

Szeme rajtam van. Ismeri életem feltörhetetlen köveit, a próbás tarackokat, a nehezen mozduló rögöket. Erősen fogja az ekét, nem fordul hátra, hiszen minden vágya az, hogy termővé tegyen. Így megy ez minden évben. Nem törődik a fáradtsággal, a szenvedéssel, a halállal. Csak eggyel törődik, velem.

Hogy alkalmassá legyek az Ő szántásában.

Heti ige – Böjt 2.

Isten azonban a maga szeretetét mutatta meg irántunk, mert Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk. Rm 5.8

Elrémülök, hány embert felejtek el, pedig nem szeretném, de tényleg. Van, akinek az idők során elfelejtem a nevét. Van, akit nem hívok vissza. Van, akire nem gondolok eleget, nem teszek érte, elveszítem.

Ugyanakkor meghat, hányan gondolnak rám, írnak a születésnapomra, emlékeznek az életemre, nem felejtik el a nevem, benne vagyok a telefonjukban. Ez mindig zavarba ejt, olykor szégyenkezem. Pedig mennyi erő van ebben: gondolok rád.

Isten nem felejt el. Tenyerében vagyunk. Akkor, amikor elfelejtettük, ő számontartott. Amikor ellenséges gondolatokat fogalmaztunk meg vele kapcsolatban, ő azon törte a fejét, hogy békíthetne meg minket. Amikor elidegenedtünk tőle, Krisztus meghalt értünk.

Ebben mutatta meg szeretetét irántunk, hogy megbéküljünk vele.

Heti ige – Böjt 1.

Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerombolja. 1Ján 3.8b

A Krisztus-követés egyféle imitáció, utánzás. Ennek első állomása, hogy meglássuk, mit tesz a világban. Az érzékenység, melyről a boldogmondásokban beszél Jézus, valójában nyitott szem, feltárulnak a szeretet lehetőségei, a vesztesnek látszó helyzetek rejtett boldogságai. Ugyanakkor kirajzolódik a gonoszság arca is.

A Krisztus-követés arra ösztönöz minket, hogy ebben az utánzásban magunk is készek legyünk az ördög munkáit lerombolni. De rémülten látjuk, hogy az ördög munkái bennünk is jelen vannak: önzésünk, szeretetlenségünk, magunk istenítése. Arra sem vagyunk képesek, hogy ezek ellen tegyünk valamit, hogy Krisztus-követők legyünk.

Pedig úgy szeretnénk a tisztán látott világban győzedelmeskedni a rossz felett. Szeretnénk munkájában társai lenni. Lefogja kezünket: megtiltja az ítélkezést, kijózanít nagyképűségünkből, szembesít saját vétkeinkkel, hogy aztán ajándékozzon olyan szavakat, és olyan tetteket, melyek az ördög munkáit lerombolják.

De minden szóban és tettben Ő él, hogy az ördög munkáit lerombolja.

Heti ige – Ötvened

Azután maga mellé vette a tizenkettőt, és így szólt hozzájuk: Íme, felmegyünk Jeruzsálembe, és beteljesedik mindaz, amit a próféták az Emberfiáról megírtak. Lk 18.31

Ránézett a világra. A pusztító kényelemre, a kegyetlen gazdagságra, a kíméletlen kapzsiságra. Kitárultak előtte a városok, a kajánul vétkező metropoliszok, a félelmetes kis utcák, az önimádó terek. Látta a falvakat, a sugdolózó kétszínűséget, a kétértelmű gonoszságot, a szenzációhajhász ostobaságot, és így szólt: felmegyünk Jeruzsálembe.

Ránézett közösségeinkre. A személyválogatásra, a klikkesedésre, a megbélyegzésre, a kirekesztésre. Látta a bennfentességet, a korrupciót és protekciót, a haszontalanságot és a tisztességtelen előnyöket. Szenvedte a kerítéseket, a bezárt ajtókat, a hajléktalanokat és kitelepítetteket, és így szólt: felmegyünk Jeruzsálembe.

Ránézett életünkre. A végtelen bánatokra, a magányra, a félelemre, a gyászra, az alárendeltségre, a kudarcokra, az önteltségre, az önzésre, az irigységre, az elhagyottságra, a becsapottságra, a reménytelenségekre. Látta, hogy vész el az öröm, hogy foszlik szét a bizalom, hogy ragad el az aggodalom, és így szólt: felmegyünk Jeruzsálembe.

… és beteljesedik mindaz, amit a próféták az Emberfiáról megírtak. Átadják a pogányoknak, kigúnyolják, meggyalázzák, leköpik, és miután megostorozták, megölik, de a harmadik napon feltámad.

Ők azonban semmit sem értettek ezekből.

Heti ige – Hatvanad

Ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket! Zsid 3.15

Mindenkinek más a ma. Egykor a pusztai vándorlásban Meribánál és Masszánál más volt, más volt a zsoltár idején, amikor ez a figyelmeztetés először megszólalt, más volt a Zsidó levél olvasóinak, de ezt a mondatot – ahogy néhány sorral előbb olvassuk – a Lélek mondja ma. Ezen a napon, mely mindegyikünknek más. De nincs kétségem: ez a mondat ma és nekem szól.

Milyen is ez a nap? Reményteljes, munkára kész? Tervek indulnak, ötletek rajzanak a fejemben, alig várom a találkozásokat, a lehetőségeket és magukat a cselekvéseket? Vagy gyászos, bénult, depressziós és kilátástalan? Hogy csak azt várom, hogy legyen valahogy vége, ne vegyen észre senki, felejtsenek el? Nem akarok csinálni semmit, nem is tervezek, minden hiábavaló? Mindegy, milyen: ezen a napon Isten szól.

Masszánál és Meríbánál a nép azt kérdezte: Közöttünk van-e az Úr vagy sem? Lehet a nap vidám, lehet elkeseredett, de ez a kérdés mindegyiknek a közepén áll: közöttünk van-e az Úr vagy sem? Hangja minden napunk hangjában benne van. Hangja minden nap lágyítani akarja szívünket. Hogy ne álljunk ellen. Mert ez a mai nap Istennek is egyedi.

Mert ma akar csodát tenni velünk.

Heti ige – Hetvened

Mert nem a magunk igaz tetteiben, hanem a te nagy irgalmadban bízva visszük eléd könyörgéseinket. Dán 9, 18c

Itt nem egy szokványos, üres vallásos szlogen szólal meg. Dániel fájdalma valódi. Mögötte évszázadok szólalnak meg, egy nép sorsa, mely nem élt a felkínált lehetőségekkel, következetesen rontott el mindent történelmében, és nem érdemel semmi mást, mint hogy beteljesedjen ostobaságának sorsa.

Semmink nincs. Vajon nem válna-e nemzeti hőstetté belátni számtalan hibánkat? Vajon nem lenne-e személyes életünk hőstette is az, hogy belássuk, mennyi lehetőséget pazaroltunk el, hány seb, nyomorúság, veszteség van mögöttünk? Vajon nem ez lenne-e az egyetlen alap, melyre Isten felépíthetné új életünket?

Isten meghallgatja azokat, akik kérnek. Nem tud mit kezdeni a magukra büszkékkel, a teljesítményeiket felsorakoztatókkal, a saját dicsőségükre építkezőkkel, de a nincstelenekkel,
árvákkal, elveszettekkel csodát tesz. Legyen az nép, vagy legyek én magam. Így válik a belátás a legnagyobb bátorsággá.

Isten pedig meghallgatja, aki hozzá kiált.