Heti ige – Ítélet vasárnapja

Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek. Mt 5.9

Ez a hét az ítélet vasárnapjának hete. Az egyházi esztendő végén ilyen témák járnak, beszéljünk az utolsó időkről! Jobban szeretném, ha a szembesülés szót használnánk, hiszen reményünk nem a teljesítményeink alapján való elszámoltatásról beszélnek, hanem az Istennel való boldog találkozásról. Nem bíró elé készülünk, hanem apánk elé, aki minden bizonnyal megértően nézi majd szégyenkező szembesülésünket életünk visszanézésekor.

Annak idején a teológiai görög vizsgákon ez a mondat volt az utolsó szalmaszál. Ha valaki már végképp nem tudott, tanárunk ígérete szerint ez a mondat lehetett utolsó menedékünk. Életünk menedéke ez a mondat. Nem annyira ránk vonatkozó felszólítása, hanem Isten arca benne, hiszen Ő az, aki békét keres mindenáron.

Végül szólaljon meg az is, hogy mi, akik Isten ilyen, békét kereső szeretetében élhetünk, vajon nem lehetne-e természetes meghatározónk ez a béke? Nem azért keressük a békét, hogy Isten fiai legyünk, hanem akkor, ha békét keresünk, akkor veszik észre rajtunk kihez is tartozunk. Azért keressük a békét, mert Ő békét teremtett bennünk. Itt ideig, és odaát örökké.

Heti ige – Reformáció

Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, aki Jézus Krisztus. 1Kor 3.11

Ez a mondat szép lenne csak úgy magában is, de érdekesebbé teszi a sajátos helyzet, melyben megszólal. Pál után egy Apollós nevű alexandriai ember vette át a gyülekezet irányítását. A közösség csoportokra szakadt. Egyik része Apollóshoz, másik része Pálhoz kötődött. Voltak még más körök is. Pál itt arról ír, hogy az emberek nem számítanak, csak Krisztus.

Az emberek munkája sokféle lehet. Sokféle megközelítés, tanítás, bölcsesség és igazság. Mindaddig, amíg ez Krisztus személyén alapul, addig bármi lehet, minden jó. Nem kell pártokra szakadni, lehet nyugodtan sokféleképpen gondolkodni. Csak Krisztushoz ragaszkodjunk!

Ez így reformáció környékén fontos mondanivaló. De fontos lehet bármikor. Ha a gondolkodásunkat, szándékunkat az elfogadás, nagyvonalúság, szeretet, és az az indulat, mely Krisztusban megvolt járja át, akkor egymásra találhatunk. Akkor Krisztus lelkülete teret nyerne a világban.

Ez a világ új arca lehetne.

Heti ige – Szentháromság ünnepe utáni 20.

Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az Úr! Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben. Mik 6,8

„Mivel járuljak az Úr elé? Hajlongjak-e a magasságos Isten előtt? Talán égőáldozattal járuljak elébe, esztendős borjakkal? Talán kedvét leli az Úr a kosok ezreiben, vagy az olajpatakok tízezreiben? Talán elsőszülöttemet áldozzam bűnömért, drága gyermekemet vétkes életemért?” Ez van előtte. Az azért látszik, hogy valaki nagyon szerethette Istent, ha ezt írta. Vagy éppen a dühe van ezekben a mondatokban? Mit akar még ez az Isten?

Ami a fenti mondatban rejlik az nem teljesítmény. Az nagyjából azt jelenti, hogy ne legyél Isten ellensége, ne fordulj ellene. Viszont ebben az összefüggésben az áldozatok válnak Isten ellen való fordulássá. Ha ezt a mára fordítom, akkor minden vallásos cselekményt teljesítménynek kell tekintenem, és minden olyat, amikor a vallás észrevétlenül beleszűrődik az életünkbe, akkor teljesítjük Isten szándékát.

Nem kell tennünk semmit, csak hagyjuk, hogy Isten jelen legyen az életünkben! Ez a „hagyás” viszont Istennel való összeszőttséget jelent, természetes közelséget, magától értődő szeretetet. Vannak, amik így szővik át az életünket. Nem is beszélünk róla, hozzánk tartozik. Lehet, hogy Istenről sem kellene beszélnünk?

Talán azért, mert erre nincsenek is rendes szavaink.

Heti ige – Szentháromság ünnepe utáni 19.

Gyógyíts meg, Uram, akkor meggyógyulok, szabadíts meg, akkor megszabadulok. Jer 17.14

Jeremiásnál elérkezik az a pont, amikor már minden emberi felületes. Van egy olyan pont, amikor már csak Isten beavatkozása érvényes. Stephen King mondja, hogy a világ egyre inkább olyan problémákkal szembesül, melyekre már csak teológiai válasz a válasz.

Jeremiás azért jut ide, mert Isten beavatkozásának embere. A világ körülötte a feje tetejére áll, ő pedig emberként maga is falevélként sodródik az eseményekben, miközben Isten beszédét kiabálja. Mivé lesz ő? Belebetegszik a mondanivalóba, rabjává lesz az üzenetnek, melyet neki kell elmondania.

Világunk Isten forgószelében van. Események váltakoznak, nem tudjuk, mi mire való. talán az életünk is Isten forgószelében van. Valódi gyógyulásra vágyunk, valódi szabadságra, Isten gyógyítására, Isten szabadságára. A forgószélből kiáltunk: tekints reánk, hogy el ne sodródjunk!

Gyógyíts meg, Uram, akkor meggyógyulok, szabadíts meg, akkor megszabadulok.

Heti ige – Szentháromság ünnepe utáni 18.

Azt a parancsolatot is kaptuk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is. 1Ján 4.21

Bonyolult rendszereink ismerik az összekapcsolásokat. Nincsen rózsa tövis nélkül. A hozadékok olykor kellemetlenek. Egy gyógyszernek több oldalon keresztül írják le a mellékhatásait. Vannak jó kapcsolódások is. Olykor csodás felfedezések valami egészen más keresése közben jönnek létre.

Vannak természetes kapcsolódások is. Egyszerű logikák. Ezekről nem is érdemes beszélni. Nem kell azonban mindent összekapcsolni. Nem lehet ráparancsolni senkire, hogy szeresse az állatokat csak azért, mert egy zoológushoz ment hozzá. Jó, ha szereti, de nem elengedhetetlen. Különben is, hogy lehetne szeretetet parancsolni? Pláne ezt az agapé-szeretetet. Mert még azállatokat hagyján, de itt emberekről van szó.

A vallási életünket szívesen szeparálnánk. Egyedül akarunk lenni Istennel. Ő azonban nem hagyja ezt. A kereszténység nem lehet elszeparált. Hozadéka a másik ember szeretete. Összekapcsolódik Isten szeretete az emberek szeretetével. Nem parancsolja, hanem megmutatja. Rád néz, és azt mondja: szeretlek. Nincs benne semmi vallásos pátosz. Csak szeret.

Valójában ez a vallás.