Ferencvárosi Evangélikus Gyülekezet

Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek! A ti szelídségetek legyen ismert minden ember előtt! Az Úr közel! Fil 4.4-5

Vannak, akik nagyon vigyáznak a köszöntésekre. Ismerek embereket, akik nem mondanák ki, hogy „kellemes karácsonyi ünnepeket!”, mert – ahogy ezt egy egykori professzor mondta – kellemes a lábvíz. A legtöbben elkoptatott szavakat használunk: boldog, áldott, örömteli, és ezekhez hasonlókat.

Az „Örüljetek!”, „Hajre!” – köszöntés. Egyszerű hétköznapi köszöntés, olyan, mint a „jónapot”. De ki gondol utána annak, hogy milyen is a jó, ha egy napról van szó. Ezért Pál megismétli. Hé, komolyan gondolom, nem egyszerűen „hajre!”, hanem örüljetek, tényleg: örüljetek!

Hogy az ünnep tényleg áldott legyen, komolyan: áldott. Hogy tényleg örömteli. Mert az ünnepekben az Úr közel van hozzánk, megérint, megszólít, tényleg: megszólít. Csak meg kell állnunk, csak ki kell lépnünk az üres „hajre!” odadobásából, és megérteni a szavakat, úgy, ahogy ő mondja. Mert a jel nekünk szól.

Tényleg: szól.

Egy hang kiált: Építsetek utat a pusztában az ÚRnak! Készítsetek egyenes utat a kietlenben Istenünknek! Ézs 40,3

A puszta másik oldalán Isten áll. Az innenső oldalán én. Minden vágyam az az út. Szeretnék átkelni pusztaságaimon, hogy felüdüljek Istennél. Minden próbálkozásom ez az út, keresem az egyeneseket, keresem az eszközöket, olykor megpróbálok bekapcsolni valakit, aki tudja, hogy kell ezt csinálni, de a puszta erősebb, fogva tart, körülzár, elveszi minden erőmet.

A puszta másik oldaláról Isten szólít. Nem tétlen. Nem áll, és várja, hogy elkészüljön az út neki, hanem szólít. Biztat, hogy merjek túllátni a pusztaságon, hogy lássam meg őt, mert akkor a pusztaság is elenyészik. Hallom, de hiába, pusztaságom némasága elnyeli hangjának erejét. Hogy tudnék megfeledkezni arról, ami közöttünk áll?

És akkor elindul hatalommal. Lépései nyomán eltűnik a kietlen, élet jön elő a porból, szabad levegő áramlik közénk. Látja bénultságomat, azért indul ő. Tudja erőtlenségemet, azért mutatja meg erejét. Mert minden vágya, hogy létrejöjjön a találkozás, amelyről semmiképpen nem hajlandó lemondani, amely neki mindennél fontosabb.

Az Úr jön hatalommal.

….egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok. Lk 21.28

„És jelek lesznek a napban, a holdban és a csillagokban, a földön pedig a tenger zúgása és háborgása miatt kétségbeesnek a népek tanácstalanságukban.  Az emberek megdermednek a félelemtől és annak sejtésétől, ami az egész földre vár, mert az egek tartóoszlopai megrendülnek.  És akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőben nagy hatalommal és dicsőséggel.  Amikor pedig ezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel…” Minden tele félelemmel és katasztrófával.

Ha az utolsó nap megfoghatatlan valóságát lebontom az életünkre, a saját katasztrófáinkra, a saját szembesüléseinkre, saját végünkre, akkor a mondat még élesebben szólal meg. Lehet, hogy az ég és föld megrendül, lehet, hogy minden tanácstalan bennem, de Isten közelsége akkor is megőriz.

Ezért felemelem a fejem a mulandóságban és félelemben, a magányban és elveszettségben, a tanácstalanságban és a kétségbeesésben. Mert nem csupán mellettem van, hanem megment, felemeli arcomat, kiegyenesíti gerincemet, mert tudom, hogy van értelme és van célja mindennek.

Ádvent van.