Ferencvárosi Evangélikus Gyülekezet

Ezért tehát nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek. Ef 2.19

Valahol otthon vagyok. Nem csak a szobák elrendezését ismerem, nem csak kulcsom van az ajtóhoz, hanem az illatok, a zugok, a padló reccsenése is az enyém, életem része, múltam és jelenem, emlékem és biztonságom.

Hiszen annyi helyen vagyok idegen a világban. Ahol bizonytalanul mozgok, kényelmetlenül érzem magam, idegen a stílus, a kifejezések nyelve, az arcok és a történetek. Az idegen helyekről hazatérve pihenem ki magam otthon. A feszültségből a nyugalomba, a harcból a békébe érkezem. Van, aki folyton idegenben él. Soha nincs feloldódás, soha nincs béke.

Pál azt mondja, Istennél otthon lehet az életünk. Nem kell teljesítenünk, nem kell kínosan viselkednünk, nem kérik számon rajtunk az illemet. De számon tartanak minket, hogy megérkeztünk-e már, hogy ott ülünk-e az asztalnál, ahol Isten ül az asztalfőn. Dönthetünk és tévedhetünk is. Örömmel készülök arra az otthonra is, ami odaát vár, ahol színről színre láthatunk, ahol együtt lehetünk, mindnyájan, hiszen összetartozunk.

Az illatok, az emlékek, a biztonság, a padló reccsenése. A kulcs és a zugok.

De most így szól az Úr, a te teremtőd, Jákób, a te formálód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy! Ézs 43.1

Ezerszerszer végig forgattuk már ezt a mondatot. Tudjuk, hogy nem egyénnek szól, hanem népnek, de egyidejűleg azt is, hogy a bibliai mondatok lehetővé teszik, hogy Isten megszólaljon személyes életünknek számára is benne. Hordozzuk ennek a mondatnak minden bensőségességét, emlékeit, erőt adó üzenetét. Mert ez a mondat már sokszor volt a miénk.

Mindez azonban most hadd vesszen homályba, hiszen Isten mondata most, éppen ezeknek a soroknak olvasásakor szólal meg, egyedi módon, személyesen kiválasztva sorsunkat, ismerve helyzetünket. Most válik válasszá, támasszá, erővé. Talán még azt is megengedi, hogy elszakadjunk eredeti kötődéseitől. Mert ez a mondat most a miénk, egyedül a miénk.

„Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg téged.” A mi vizeinkről, a mi tüzeinkről van itt szó. Mint ahogy a mi nevünkről, a mi félelmünkről, a mi bezártságainkról. Ne kételkedj benne: Isten neked és nekem, itt és most mondja: ne félj!

Enyém vagy.

Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka. Ef 2.8

Isten nem teljesítményeink miatt fogad el, hanem csak úgy. Maga a felvetés is furcsa, hiszen egy olyan kapcsolatban, melynek valami mély bizalom az alapja, hogy kerülne szóba egyáltalán a teljesítmény? Az igazi jó kapcsolatok bizalomra épülnek, és nem kell benne teljesíteni.

Isten örömét leli szabadításunkban. Öröméből őrzi meg életünket itt ideig, és odaát örökké. Ezt is jelenti ez a mondat. Vajon miért ragaszkodunk az egyházi szakkifejezésekhez és érthetetlen szavakhoz? Viszont a lényeg megmarad.

A lényeg pedig az, hogy ezt a szeretetteljes kapcsolatot Isten hozta létre. Tudjuk, milyen az, amikor valaki megajándékozott egy kapcsolatban. Ez történik velünk. Nem miattunk van, Isten ajándéka ez. Nem mi teremtettük meg, de naponta rácsodálkozhatunk, valóban lehetséges, valóban a miénk.

Vajon ez a megajándékozottság elég ahhoz, hogy szeretettel nézzünk a világra, és megértsük mindazt, ami velünk történik?

Egymás terhét hordozzátok, és így töltsétek be Krisztus törvényét. Gal 6.2

A beavatkozás veszélyes. Hol van az a pont, amikor egy orvosnak be kell avatkoznia? Nem okoz-e nagyobb bajt, mintha hagyná az egészet? Hol szabad egy vitába beavatkozni? Szabad-e bekapcsolódnunk felnőttként a gyerekek világába? Azt már látjuk, hogy a természet rendjébe való beavatkozásunk mennyi bajt okozott.

Fel tudjuk-e venni mások terheit? Nem terheljük-e ezzel még önmagunkat is rá? Az ő terhe könnyen válik a magunk életének tükrében a magunk gondjává, ami nemhogy nem segít, hanem még illetéktelenek is vagyunk. Mindenki a maga terhét hordozza. Az együttérzés kényes dolog.

Csakhogy Pál Krisztusról beszél. Mert emberi relációban rettenetes károkat okozunk egymás életébe való beavatkozásainkkal. De Krisztus stílusa felszabadító. Az együttérzése nem önérdekű, csak a terhet hordozót figyeli, csak az ő érdekét keresi, csak őt akarja megmenteni, csak őt akarja meggyógyítani.

Ezért az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt!

Az Emberfia azért jött, hogy megmentse, ami elveszett. Lk 19.10

Ez a mondat az Istenbe való kapaszkodás mondata. Odaírták a Máté féle eltévedt juh példázatához is, a már meglevő kézirathoz kiegészítésként. Mintha csak kapaszkodna Istenbe. Ott azért írták le, nehogy valakit kiátkozzanak az akkori gyülekezetből. Nehogy egy is elvesszen, hiszen az Emberfia is azért jött, hogy megmentse az elveszettet.

Itt Lukácsnál pedig Zákeus történetében van. Zákeus minden, amit a társadalom, az egyház, a tisztességes közösség szeretne kidobni magából. A métely, az átok, a szégyen. Jézus pedig odaáll mellé. Ezzel átírja az életét. Azért is kapaszkodunk ebbe a mondatba, mert ez a mondat át tudja írni az életünket.

Isten az elveszettre koncentrál. Eközben ő maga is azzá lesz. Métellyé, átokká, szégyenné. Úgy ment meg, hogy őt senki nem menti meg. Úgy talál meg, hogy ő közben elveszik. Mert az a juh én vagyok. Mert az a Zákeus én vagyok.

Ő pedig Krisztus, aki rám talál.

Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Mt 11.28

Megfáradás. Nem könnyű belátni, olykor nem megy tovább, elfogy az erő. Ez nem a futás utáni, nehéz munka utáni kifulladás. Ez az a fáradtság, amiből nincs kedvem, lelkesedésem újra elindulni. Nem az az üdítő elfáradás, ami megújítja az elmét, fejleszti az izmokat és méltóságot ad. Ez a fáradtság lealáz, megbénít, letipor.

Terhek. Ez nem az, ami alatt nő a pálma. Ez az a teher, ami szétzúz, agyonnyom, kikészít. Az a teher, amely elveszi minden reménységemet, amely elől nem lehet elmenekülni, rajtam marad örökre. A megfáradásból nem vagyok képes kipihenni magam. A terhet nem tudom ledobni magamról.

Ő megnyugvást ad. A megfáradásból fel tudok nézni. A teher az életem hordozható sebévé lesz. Nem a megnyugvás a lényeg, hanem Krisztus, aki tudja megfáradásomat és tudja terheimet. Ő az, aki fel tud oldani. Forrássá lesz, ahol iható a víz. Paddá lesz, ahol el lehet pihenni. Ünneppé lesz, amely áldottá tesz.

Ő az, aki magához hív.

Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket elutasít, engem utasít el, és aki engem elutasít, az azt utasítja el, aki elküldött engem. Lk 10,16

Ki merne belegondolni ebbe a láncolatba? Jézus azt mondja, hogy azokat az embereket, akik róla beszélnek, nevében szólnak, pontosan az a fogadtatás illeti meg, mint őt magát. Azaz, aki ezeket az embereket elfogadja, Krisztust fogadja el. Aki ezeket az embereket elutasítja, Krisztust utasítja el. Aki Krisztust elutasítja, Istent utasítja el. Aki Krisztust elfogadja, Istent fogadja el.

Egyszerre felvonul a Krisztus nevében szólók sokasága: a hazugok, a képmutatók, a gonoszok, a törvényeskedők, a gyilkosok, a kegyetlenek, a tévedők, az ügyeskedők, a pénzsóvárok, a manipulatívak, a durvák, az ostobák, a műveletlenek, a kiégettek, a cinikusok, a megalkuvók és az árulók. Magam is.

Mégis kitárul a végtelen lehetőség. Emberi szavakon keresztül Isten szava szólhat. Emberi gondolatok nyomán Isten akarata bontakozhat ki számunkra elérhetően. Jézus azt mondja, hogy emberi utakon keresztül találkozhatunk Istennel.

Ki akarná ezt elutasítani?

Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal! 2Kor 13.13

Kegyelem. Öröm, hála, elfogadottság, szépség, kedvesség, bájosság, jóság, jóakarat – ez a szó ezeket mind jelenti. Talán nem is kell szétválasztani, talán éppen így, összességében fejezi ki azt, amit Krisztusban kaptunk. Ez töltse be a mai napot!

Szeretet. Az a szeretet, melyről csak képeink vannak, villanásaink, az a végtelen, viszonzást nem váró, ami könnyeket csal az ember szemébe, melynek jelenlétében el van rejtve éltünk és halálunk. Ez a szeretet Isten maga. Ez töltse be a mai napot!

Közösség. Melyben elrejtőzhetem és különleges vagyok egyidejűleg. Mely hordoz, biztonságot ad, lelkesít. Melyben fontossá válik nekem is mások élete, sorsa, és a barátság nem szlogen, hanem elementáris összetartozás. Ez vegyen körül a mai napon!

Ez az Istentől kapott sok jó legyen mindnyájatokkal!

„Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én lelkemmel! – mondja a Seregek Ura.” Zak 4.6

Hatalmam végtelen. Tapasztaltan kikerülöm az olyan helyzeteket, melyekben nem tudom érvényesíteni szándékaimat. Tudom, ki az engedelmes, az engedetleneket távol tartom magamtól. Tudok uralkodni a történeteken, az embereken, a fordulatokon. Szégyellem, amikor hatalmam végtelen.

Az erőszak embere vagyok. Persze nem az ökölé vagy a fegyveré, csak a meggyőzésé, a rábeszélésé, a manipulálásé, a hazugságé. Ez is erőszak, durvább, mint a nyílt támadás. A kicsinyek alul maradnak, a becsaphatókat rászedem, a veszteseken érvényesítem győzelmemet. Szégyellem, amikor az erőszak embere vagyok.

Ő egyik sem, pedig megtehetné. Hatalmas és erős. De nem szánt végig rajtam, csak szánja szerencsétlen hatalmamat, sajnál öntelt, erőszakos voltomért. Ahelyett, hogy elsöpörne, Lelkével ölel át. Benne ér véget hatalmam, benne veszítem el erőszakos voltomat. Szégyenem válik az új kezdetté.

Lelkével teremt emberré.

Jézus mondja: Én pedig, ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket. Jn 12.32

Felemeltetik. A katonák megfogják a kereszt vízszintes szárát, és felemelik. A test iszonyú kínokat él át, a szögek tépi a kezet, az ízületek megfeszülnek, a sebekből ömlik a vér, a tehetetlenség és megaláztatás semmivé teszi az emberi tartást. Felemeltetik.

Felemeltetik. Ebben a pillanatban mutatja meg benne leginkább Isten magát. Aki látja ezt a mozdulatot, senki nem mondaná meg, hogy most látszik legjobban a világmindenség Teremtője, a Mindenható, az Örökkévaló. Ez azonban a hit látása. Emberi szem csak a vért, a megalázott testet, a halált látja. A hit látása azonban Istent. Felemeltetik.

A történeteknek, az időnek, az elrendeltetésnek olyan gyújtópontja ez, mely a mi történeteinket, időnket és elrendeltetésünket magához húzza. Nem tudunk nélküle élni. Lehet megfeledkezni róla, sőt akár tagadni is, de mit számít. Krisztus keresztje „szálkaként” – ahogy Pilinszky mondja – ott van a világ testében.

Van miért felkelni, elindulni, tenni és szólni.