Bizony, bizony, mondom nektek: ha a földbe vetett búzaszem nem hal meg, egymaga marad; de ha meghal, sokszoros termést hoz. Jn 12.24
Hogy hol van Isten ilyenkor…?
Ő az, aki maszkot visel, akitől méteres távolságot tartanak, akivel nem fognak kezet. Ő az, aki riadtan hallja a pozitív teszt hírét, ő az, aki magára zárja a karantén ajtaját, ő az, aki elviselhetetlennek érzi a magányt. Ő az, akinek nem jut lélegeztetőgép, ő az, aki a folyosón várja, hogy sorra kerüljön. Ő az, aki szeretteitől elválasztva haldoklik. Ő az, aki a végén már csak halálozási statisztika, csak másokat riasztó fenyegető hír.
Ő az, akit orvosként besoroznak a karanténosztályra. Ő az, aki a 24-48-ban felsérti arcát a védőmaszktól. Ő az, aki mentővel száguld, fertőződést kockáztatva az újabb és újabb betegekért. Ő az, aki zokogva tagadja meg az eszközök hiánya miatt valakitől a segítséget. Ő az, aki türelemmel rábeszéli az idős szomszédot az otthonmaradásra. Ő az, aki viszi a hajléktalanoknak az ételt, ő az, aki bátorítja a rettegőket. Ő az, aki hajnalig tanul és tanít a bezárt iskolák kapuin kívül. Ő az, aki elhaló búzaszemmé lett közöttünk, hogy életünk legyen. Sokáig nem tudtam, mit is jelent ez a szó: megváltás. Ne kérdezd ezután, hogy mi a dolgod!
