Akkor eljönnek napkeletről és napnyugatról, északról és délről, és asztalhoz telepednek az Isten országában. (Lk 13,29)
A mondat bántó. Arról szól, hogy a zsidóság nagy ősei mellé nem a zsidóság, hanem a megvetett pogányok ülnek majd le a végén. A vége ebben az értelemben az utolsó nagy szembesülést jelenti, az utolsó napot vagy utolsó ítéletet, ki hogy nevezi. Nyílván nem a zsidóságról van szó, bár az evangélium szerkesztője kész ebbe az irányba hajtani, hanem arról, hogy az a nap a meglepetések napja lehet.
Éppen ez a meglepetés teszi ijesztővé. Lehet, hogy egyháziasságunk, következetes keresztény életformánk a végén cserben hagy, és olyanok lesznek közelebb Istenhez, akik csak egyszerűen jók? Az a nap a meglepetések napja lesz, tehát biztosat senki nem mondhat. Biztosat senki nem mondhat.
Egy biztos pont azonban mégis van. Ő, aki az életét adta mindenkiért. Az ittlevőkért és a távoliakért, a beavatottakért és az idegenekért, a régóta ide tartozókért és a ma érkezettekért. Aki megérzi ennek a szeretetnek a szélsőséges voltát, az azon a napon is barátok közelében lesz, szeretet veszi körül, és befogadtatott lesz.
Bízzál ebben bátran!
