„[Ő] a királyok Királya és uraknak Ura. Övé egyedül a halhatatlanság, aki megközelíthetetlen világosságban lakik, akit az emberek közül senki sem látott, és nem is láthat: övé a tisztelet és az örökkévaló hatalom.” (1Tim 6,15–16)
Pál tanítványát, Timóteust indítja el a szolgálatba. Nem lehet tudni pontosan, kikkel kell majd viaskodnia, de feszült helyzetek veszik körül. Félti őt a vitáktól, és Jézusra – egészen egyedülálló módon – úgy hivatkozik, mint aki hitvallást tett Poncius Pilátus előtt, ami azt jelenti, hogy talán hatalmasságok elé is oda kell majd állnia.
Ebben a gondolatsorban ragadja el végül az a bizonyosság, hogy a mi Istenünk minden és mindenki fölött áll. Vele leküzdhetők a politikai hatalmaskodók, a kegyetlen zsarnokok, az igazságtalan társadalmi rendszerek, a cinikus korlátlanságok. Isten nem erőtlen, lehet támaszkodni rá.
Ott van ez a gyakorlatlan, lelkesen hívő fiatalember. És ott van ez a sokat szenvedett hőse az evangélium hirdetésének. Se nagyképűség, se kiégettség, se rutin, se okoskodás. Csak hit. Nehéz az út, de menni fog. Nem lesz könnyű, de nem szabad feladni.
Mert Isten erő.
