„Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.” (Jn 1,14)
Lehetne beszélni arról, hogy ki kivel él szívesen, hogy milyen elköltözni vagy beköltözni, de az együttlakás érzékeny tartalmai akkor válnak élessé, amikor valaki hiányozni kezd valahonnan. Egy házaspár, akik évtizedekig éltek együtt, de különválnak, egy fiatal, aki elköltözik hazulról, hogy saját életet éljen… Ilyenkor látszik igazából, hogy mennyire fontos volt valakinek a jelenléte.
Ha nem velünk, hanem közöttünk – az is így fedezhető fel. Valaki a társaság lelke volt, vagy csak csendben mindig együtt ment a többiekkel, mindegy, amikor elveszítjük, kilép, nem jön velünk többé, az egész társaság arculata változik meg. Valakinek a jelenléte minket ír át.
A testté lett Ige velünk van. A történelmi múltban, és ezen a mai napon is. A szeretet, megbocsátás, nagyvonalúság, befogadás, kedvesség itt van közel. Nem kell szenvednünk a hiányát. Hacsak mi nem akarunk elköltözni, kivonulni, saját mogorva utainkat járni, Ő szívesen lakik velünk. Ő szívesen költözik be hozzánk. Ő kész egy utat járni velünk.
Bosszú, harag, ítélkezés, kegyetlenség, hazugság – mennyire értelmetlen ostobaságunk mindez!