Bizony, bizony, mondom nektek: ha a földbe vetett búzaszem nem hal meg, egymaga marad; de ha meghal, sokszoros termést hoz. Jn 12.24
Micsoda öröm látni a ringó búzatáblát! Most még nincs. Éppen csak bokrosodni kezd, de már látszik, hogy zöldell. Átlagos termés ígérkezik. De lesz, amikor sárgán, telt kalászokkal aratásra vár majd. Az ember hozzákötötte életét a búzához, sokan azt mondják rá: az élet.
Már senki nem foglalkozik az elvetett magokkal. A bokrosodó növény láttán ki érezné azt, hogy a vetés veszteség lenne? A búza évről évre megmutatja életünk reményét: ahogy haladnak az évek, ahogy lépnek tovább az események, talán igaz, hogy mindez egy jövőbéli kiteljesedés részévé lesz.
Ami ma történik, magában hordozza a holnap csíráját. Itt ideig, odaát örökké. Krisztus így tekint saját sorsára is. A körülötte levő kíváncsi görögöknek mondja ezt: a szeretetből való áldozatosság életet hoz. Rólunk mondja ezt: szeretetből való áldozatossága minket ajándékoz meg, mert tudhatjuk, egyedülállóan fontosak vagyunk Isten számára. Bennünk ringanak a sárguló búzatáblák. Belőlünk fakad az élet.
Hogy sokan jóllakjanak.