Építsetek utat a pusztában az Úrnak!..az Úr jön hatalommal. (Ézs 40. 3,10)
Pusztaság. Mennyire megfelelő szó arra, amit élünk. Rosszkedvű fáradozás, kegyetlen vereségek, magunk mögött hagyott árkok, semmibe vesző utak. Van itt-ott egy-egy oázis, kicsit kiesebb zöld folt…, valóban, de aztán újra megmutatja hatalmát a pusztaság.
Lemondtam már arról, hogy egy út is vezetne hozzám. A szél elfújta a nyomokat, a gaz benőtte az ösvényeket. Lassan elveszítem az indulás, keresés, célhoz érkezés reményét. Nem érkezik senki hozzám, nem indulok sehová. A pusztaság a végső magány.
Ő azonban jön. Nem várja, hogy az út elkészüljön, nem függ közeledése attól, elég szorgos voltam-e. Jön hatalommal. A pusztaság pedig kivirágzik lába nyomán. Az utak ismét láthatóak, a sebek begyógyulnak, az árkok behegednek, a célok felragyognak.
Az Úr megérkezik.