„Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek! A ti szelídségetek legyen ismert minden ember előtt! Az Úr közel! (Fil 4,4–5)
Korán reggel a gyertyagyújtáshoz egy gyufát kerestem a templomban. Hihetetlen, hogy ott, ahol annyi gyertya ég, nem lehet találni egy doboz gyufát! Volt egy öngyújtó, de az nem működött. Lehetetlen, hogy emiatt ne legyenek ma ádventi fények! Már minden fiókot kihúztam, minden szekrény ajtaját kinyitottam. Végül az oldalhajóban megláttam egy térdeplőzsámolyt, ennek is volt egy kis fiókja.
A fiók üresnek látszott, de a mélyén megzördült valami, egy parányi kulcscsomó. Rozsdásan, évek óta ott heverhetett már elfelejtve. Mire használhatták, mit nyithat ez? Visszatettem, átadtam az enyészetnek, soha nem tudom meg, melyik zárhoz tartozott.
Örömöm zárjának kulcsa valahol egy elrejtett fiók mélyén lenne? Hiába feszítgetem ajtaját, nem nyílik? Pedig mennyire hiányzik a világnak felszabadult örömünk, mosolygós odaadásunk, kedves bocsánatkérésünk és megbocsátásunk. Pál átnyújtja a kulcsot, nem veszett el: az Úr közel, egészen közel, megérint, mellénk telepszik, ne félj!
Ez a kulcs. A gyufa persze ott volt a helyén, azért nem találtam.