Isten azonban a maga szeretetét mutatta meg irántunk, mert Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk. Rm 5.8
Előtte – utána, előbb – utóbb. Vajon lehet így mérni az ember életét? Szoktuk: „akkor még tudtam ezt”, „mostanra megtanultam”, és ezekhez hasonlók. Vajon képesek vagyunk-e magunk mögött hagyni a múltat, képesek vagyunk-e teljesen újat kezdeni. Az a gyanúm, nehezen.
Bár kimondhatnám ezt: amikor még bűnösök voltunk! Azt sejteti a mondat, hogy most már nem. Mindig irigyeltem azokat, akik tudtak ilyen tudatosak lenni. Nekem nem megy. Emlékeim, döntéseim velem jönnek mindenhová. Vétkeim újra és újra nevemen szólítanak. Megsebzett sorsok vádolnak.
Reményem, hogy Isten tudja mindezt. A páli mondat arról szól, hogy mindig Isten kezdeményez. Rövid szakaszokban gondolkozik, tudja, kik vagyunk. Mindig Krisztus keresztjén keresztül néz. Ez a tudás „adta értenem, hogy lesz még erő, lábraállni, bennem.”
Isten szeretetét tanuljuk.