Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért. Mt 20. 28
Gondolkoztam, hogy vajon Máté evangéliuma csipkelődik-e Jakabbal és Jánossal, amikor megemlíti, hogy nem is a tanítványok, hanem az anyukájuk ment Jézushoz beprotezsálni a fiait? Mekkora szégyen ez! A felnőtt fiúk az anyukájuk szoknyája mögött. Vagy talán ők is bizonytalanok voltak a kérésükben? Lehet, hogy addigra tanultak már valamit Jézustól?
Bár ilyen szégyen lenne minden hatalom utáni vágyunk! Hogy ne lenne az a szék, amely a státuszunkat, erőnket jelképezné, amelyet tisztelni lehet, bár ne tudnának úgy gondolni rá, hogy közben felmelegedne szívünk a büszkeségtől. A szék helyett bár tudnánk gondolni a tevékenységre, amelyet meg kell tennünk.
Jézus tovább megy. Nem zárt hatalmi rendszerben gondolkodik, melyben jó vagy rossz szereplők vagyunk, hanem a pillanatban, melyben a feladat érvényesen támad. Nem egyházi szervezetet lát, hanem asztaltársaságot, ahol az a feladatom, hogy észre vegyem, aki éhezik, aki szomjas, aki sót kér, aki szeretne mondani valamit.
Hiszen Ő is ezt teszi, asztalhoz telepszik velünk.
