Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az Úr! Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben. Mik 6,8
„Mivel járuljak az Úr elé? Hajlongjak-e a magasságos Isten előtt? Talán égőáldozattal járuljak elébe, esztendős borjakkal? Talán kedvét leli az Úr a kosok ezreiben, vagy az olajpatakok tízezreiben? Talán elsőszülöttemet áldozzam bűnömért, drága gyermekemet vétkes életemért?” Ez van előtte. Az azért látszik, hogy valaki nagyon szerethette Istent, ha ezt írta. Vagy éppen a dühe van ezekben a mondatokban? Mit akar még ez az Isten?
Ami a fenti mondatban rejlik az nem teljesítmény. Az nagyjából azt jelenti, hogy ne legyél Isten ellensége, ne fordulj ellene. Viszont ebben az összefüggésben az áldozatok válnak Isten ellen való fordulássá. Ha ezt a mára fordítom, akkor minden vallásos cselekményt teljesítménynek kell tekintenem, és minden olyat, amikor a vallás észrevétlenül beleszűrődik az életünkbe, akkor teljesítjük Isten szándékát.
Nem kell tennünk semmit, csak hagyjuk, hogy Isten jelen legyen az életünkben! Ez a „hagyás” viszont Istennel való összeszőttséget jelent, természetes közelséget, magától értődő szeretetet. Vannak, amik így szővik át az életünket. Nem is beszélünk róla, hozzánk tartozik. Lehet, hogy Istenről sem kellene beszélnünk?
Talán azért, mert erre nincsenek is rendes szavaink.
