Akinek sokat adtak, attól sokat kívánnak, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon. Lk 12.48b
Az augusztus 5-én százegy éve született Bencze Imre bácsi egy alkalommal ezzel az igével indított szolgálatba. Azóta ez a mondat biztatássá, feladattá, de egyben ítéletté is vált.
Kinyílik a lehetősége, hiszen a „sokat kívánnak” azt is jelenti, hogy van mit csinálni, ajtók tárulnak, van hol belépni, van tere a szavaknak, vannak fülek hallásra és vannak utak, melyeken járni lehet.
Másfelől rám zuhannak elmulasztott lehetőségek, melyeket megtehettem volna, de nem tettem, szavak, melyek némán belém szorultak, találkozások, melyek elmaradtak. Ezeken keresztül Isten miattam nem jutott céljához, miattam nem tudta tenni a dolgát. Tétlenségem akadállyá tett.
De az örömhír az, hogy a végén akár szégyenkezve, akár büszkén, de Isten előtt állunk majd. Hogy Ő maga mond az életünkről valamit. Emiatt a találkozás miatt ez a mai nap rendkívüli érték: a cselekvés napja. És minden nap, melyen valamit még tehetünk, ajándék.
És Ő, aki meghitt szavaival annyiszor adott vigaszt, bátorítást és új feladatot, számonkérő bíróvá, kegyetlen szörnyeteggé válna azon a napon? Semmiképpen! Hiszen apánkként szeret.
