Szerző: ferencvaros

Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal! 2Kor 13.13

Kegyelem. Öröm, hála, elfogadottság, szépség, kedvesség, bájosság, jóság, jóakarat – ez a szó ezeket mind jelenti. Talán nem is kell szétválasztani, talán éppen így, összességében fejezi ki azt, amit Krisztusban kaptunk. Ez töltse be a mai napot!

Szeretet. Az a szeretet, melyről csak képeink vannak, villanásaink, az a végtelen, viszonzást nem váró, ami könnyeket csal az ember szemébe, melynek jelenlétében el van rejtve éltünk és halálunk. Ez a szeretet Isten maga. Ez töltse be a mai napot!

Közösség. Melyben elrejtőzhetem és különleges vagyok egyidejűleg. Mely hordoz, biztonságot ad, lelkesít. Melyben fontossá válik nekem is mások élete, sorsa, és a barátság nem szlogen, hanem elementáris összetartozás. Ez vegyen körül a mai napon!

Ez az Istentől kapott sok jó legyen mindnyájatokkal!

„Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én lelkemmel! – mondja a Seregek Ura.” Zak 4.6

Miért nem hatalommal? Most itt nem az én hatalmamról van szó, hanem az Övéről, a Seregek Uráéról. Mi mással mutathatná meg nagyságát, ha nem hatalmával? Milyen Isten az, aki nem tudja megmutatni hatalmát?

Miért nem erőszakkal? Elég volt már a türelemből, az újabb és újabb esélyekből! A Seregek Ura az erőszak élén áll, ráadásul egy szent erőszak élén. Nem ez kellene a világnak? Az Ő hatalma révén naggyá lenne a kereszténység, erőszaka által rend lenne a világban!

Lelke türelmes, jóságos, nem irigykedik, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr… Nem mond le soha senkiről, mert az egy is fontos neki. Nem tarolni akar, még csak nem is nyertes akar lenni, hanem kész vesztessé lenni a kereszten, hogy megmutassa teljességét.

És erre hív minket is. Ki akarna még ezután keresztény lenni?

Jézus mondja: Én pedig, ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket. Jn 12.32

Felemeltetik. A katonák megfogják a kereszt vízszintes szárát, és felemelik. A test iszonyú kínokat él át, a szögek tépi a kezet, az ízületek megfeszülnek, a sebekből ömlik a vér, a tehetetlenség és megaláztatás semmivé teszi az emberi tartást. Felemeltetik.

Felemeltetik. Ebben a pillanatban mutatja meg benne leginkább Isten magát. Aki látja, amit a katonák művelnek, senki nem mondaná meg, hogy most látszik legjobban a világmindenség Teremtője, a Mindenható, az Örökkévaló. Ez a hit látása. Emberi szem csak a vért, a megalázott testet, a halált látja. A hit látása azonban Isten igazi arcát. Felemeltetik.

A történeteknek, az időnek, az elrendeltetésnek olyan gyújtópontja ez, mely a mi történeteinket, időnket és elrendeltetésünket magához húzza. Nem tudunk nélküle élni. Lehet megfeledkezni róla, sőt akár tagadni is, de mit számít. Krisztus keresztje „szálkaként” – ahogy Pilinszky mondja – ott van a világ testében.

Van miért felkelni, elindulni, tenni és szólni.

Ujjongó hangon mondjátok el, hirdessétek és terjesszétek a föld határáig! Mondjátok: Megváltotta az Úr szolgáját, Jákóbot. Ézs 48.20

Érdekes, hogy ebből az egész szövegből leginkább az „ujjongó hang” ragadott meg. És kezdtem keresni. Hol van egyetlen ujjongó hang körülöttem?

A rendelkezések szenvtelen hangja.
A munkájukat elvesztettek panaszkodása.
A magányosok kérlelése.
A betegek sóhajtása.
A haszonélvezők kaján együttérzése.
A reklámok vigasztaló beszéde.
A reménytelenek néma hangjai.

Ezek a hangok vesznek körül. De most szólaljon meg végre az ujjongó hang, mert Isten megszabadította népét. Jákóbot, a csalót, a Vele megverekedőt, az áldásért küzdőt.

Szabadítása erősebb a rendeletéknél,
több a kenyérkeresettnél,
teljesebb, mint a magány feloldása,
gyógyítóbb minden gyógyszernél,
szembesíti a vétkeseket vétkeikkel,
jobban betölti a földet, mint bármi, ami eladható,
és betölti szívünket reménnyel.

Szabadítása érvényes volt a történelem egy pontján,
minden időben, az örökkévalóságban,
és a mai napon – itt és most –
számomra is.

Énekeljetek az Úrnak új éneket, mert csodákat tett! Szabadulást szerzett jobbja, az ő szent karja. 98. Zsoltár 1

Mi a haszna az éneklésnek? Valójában semmi. Na, ez talán nem igaz. A katonák tudnak együtt lépni az énekre. Bizonyos munkák az énekre ütemesebben végezhetők. A gyerek is könnyebben elalszik, ha énekel neki az édesanyja. És persze vannak az énekesek, akik ebből élnek. De azért meglennénk nélküle, ahogy ez időnként el is hangzik itt-ott.

Viszont, ha valaki énekelt már négyszólamú kórusban, ha kánonozott családi körben, hallotta Eric Claptont, a Simon és Garfunkel duót, Sarastro áriáját, tudja, hogy az éneklés olyan varázslat, valami olyan csoda, ami nem csupán végtelenül emberi, hanem a világot mássá teszi. Hogy mi a haszna? Semmi. De mi értelme van a világnak ének nélkül?

Ahogy Isten tetteit látjuk, minden hasznos szánalmasnak tűnik. A teljesítményeknek nincs értéke. Valami szép kell! Valami olyan szép, aminek semmi haszna, önmagában van az értéke. Olyan, mint egy művészi alkotás vagy egy szép ajándék. Mert csak ez illik Istenhez. A gyönyörködtettés. A szépség haszontalansága. Hogy mi a haszna? Semmi. De mi értelme a világnak enélkül?

És megszólal az új ének.