Ferencvárosi Evangélikus Gyülekezet

És ahogyan Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy kell az Emberfiának is felemeltetnie, hogy aki hisz, annak örök élete legyen őbenne. Jn 3.14-15

Az ószövetségi történetben egy kígyószobrot felemelni, istenként középre állítani – végtelenül megbotránkoztató, tabu, kibírhatatlan a végtelenségig. Ugyanígy állítja Isten középre a számunkra megbotránkoztatót, a tabut, a kibírhatatlant: egy akasztófát, rajta egy megkínzott holttesttel. Ez Jézus keresztje.

Önmagában mindkettő értelmetlen. Bennük csak a világ összetörtsége, elcsúszottsága, átka látszik. Csakhogy ott van mögötte, mindkettő mögött Isten ígérete: ha ránézel, helyre kerül az életed. Akkor nem árt a bűn kígyója, akkor még a halállal is meg tudunk küzdeni.

Valahova néznünk kell. Valahol meg kell tudnunk látni a valóságot. Valahol látnunk kell az életet. Valamihez kötnünk kell sorsunkat. Valamibe kapaszkodnunk kell. Ez a hét Krisztus keresztjéhez vezet. Mart testünk, mart lelkünk Benne talál gyógyulást.

Nikodémus, ez a felülről való születés kezdete.

Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért. Mt 20. 28

Vannak, akik azt mondják, a hatalom mindenképpen rossz. Szerintem lehetne jó, ha a hatalom nem státusz lenne, nem pozíció, hanem tevékenység. A hatalom torzít, ha státusz-szerű. Ha azonban tevékenység, akkor másodlagos a megtiszteltetés, a hajbókolók hízelgése, a státusszal kapcsolatos előnyök, mert csak az a kérdés, mit is teszek. Jézus így mondja: hogy szolgálok?

A tanítványok státuszokat keresnek, miniszterek akarnak lenni Jézus birodalmában. Jézus nem is érti, hirtelen, ő csak a tevékenységet látja, amit tennie kell. Azt is látja, hogy a tevékenységben égő ember valóban szolgája, sőt rabszolgája lesz a rábízottoknak. „Köztetek ne ez legyen a rend!” – mondja, ne státuszokat keressetek, hanem, hogy mit is tehetnétek.

A hatalom torzít, a tevékenység szolgává tesz. Isten nem státusz-szerűen van a világunkban, nem azt várja, hogy dicsőítsük, hogy hajbókoljunk, hogy imádjuk, hanem hogy vegyük észre, mit is tesz, és legyünk követői.

Így értjük meg, kicsoda Ő.

Bizony, bizony, mondom nektek: ha a földbe vetett búzaszem nem hal meg, egymaga marad; de ha meghal, sokszoros termést hoz. Jn 12.24

Magáról mondja, mert ott állnak ezek az idegenek, a csodavárók, akik látni szeretnék Őt, mint valami sztárt. Mondania kell magáról valamit, ami legalább közel jár ahhoz, hogy mi a küldetése, a feladata, mi az útja. És megtalálja a legjobbat, amelyben még mindig, ennyi év után is értjük a lényeget.

Istenről mondja, mert mindig, minden szavában, mozdulatában, gondolatában Istenről beszél. Nem egy szerencsétlen emberi sorsot szeretne felvázolni, még csak nem is a maga fájdalmát akarja közzé tenni, hanem Istenről beszél. Ez Isten útja az emberek között, így osztja meg magát Isten velünk.

Rólunk mondja. Ez a boldog emberi élet, az elhaló búzaszem élete. Már most látjuk. A boldogság parányi jelei éppen ott mutatkoznak meg, amikor feloldódik a magány, amikor feloldódik az életünk másokban. De ilyen Pál szerint a feltámadás is. Életünk meghaló búzaszeméből fakasztja fel Isten a teljes életet.

Az örökéletet.