Heti ige – Hatvanad

Ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket! Zsid 3.15

Mindenkinek más a ma. Egykor a pusztai vándorlásban Meribánál és Masszánál más volt, más volt a zsoltár idején, amikor ez a figyelmeztetés először megszólalt, más volt a Zsidó levél olvasóinak, de ezt a mondatot – ahogy néhány sorral előbb olvassuk – a Lélek mondja ma. Ezen a napon, mely mindegyikünknek más. De nincs kétségem: ez a mondat ma és nekem szól.

Milyen is ez a nap? Reményteljes, munkára kész? Tervek indulnak, ötletek rajzanak a fejemben, alig várom a találkozásokat, a lehetőségeket és magukat a cselekvéseket? Vagy gyászos, bénult, depressziós és kilátástalan? Hogy csak azt várom, hogy legyen valahogy vége, ne vegyen észre senki, felejtsenek el? Nem akarok csinálni semmit, nem is tervezek, minden hiábavaló? Mindegy, milyen: ezen a napon Isten szól.

Masszánál és Meríbánál a nép azt kérdezte: Közöttünk van-e az Úr vagy sem? Lehet a nap vidám, lehet elkeseredett, de ez a kérdés mindegyiknek a közepén áll: közöttünk van-e az Úr vagy sem? Hangja minden napunk hangjában benne van. Hangja minden nap lágyítani akarja szívünket. Hogy ne álljunk ellen. Mert ez a mai nap Istennek is egyedi.

Mert ma akar csodát tenni velünk.

Heti ige – Hetvened

Mert nem a magunk igaz tetteiben, hanem a te nagy irgalmadban bízva visszük eléd könyörgéseinket. Dán 9, 18c

Itt nem egy szokványos, üres vallásos szlogen szólal meg. Dániel fájdalma valódi. Mögötte évszázadok szólalnak meg, egy nép sorsa, mely nem élt a felkínált lehetőségekkel, következetesen rontott el mindent történelmében, és nem érdemel semmi mást, mint hogy beteljesedjen ostobaságának sorsa.

Semmink nincs. Vajon nem válna-e nemzeti hőstetté belátni számtalan hibánkat? Vajon nem lenne-e személyes életünk hőstette is az, hogy belássuk, mennyi lehetőséget pazaroltunk el, hány seb, nyomorúság, veszteség van mögöttünk? Vajon nem ez lenne-e az egyetlen alap, melyre Isten felépíthetné új életünket?

Isten meghallgatja azokat, akik kérnek. Nem tud mit kezdeni a magukra büszkékkel, a teljesítményeiket felsorakoztatókkal, a saját dicsőségükre építkezőkkel, de a nincstelenekkel,
árvákkal, elveszettekkel csodát tesz. Legyen az nép, vagy legyek én magam. Így válik a belátás a legnagyobb bátorsággá.

Isten pedig meghallgatja, aki hozzá kiált.

Heti ige – Vízkereszt utáni utolsó hét

Bár még sötétség borítja a földet, sűrű homály a nemzeteket, de fölötted ott ragyog az Úr, dicsősége meglátszik rajtad. Ézs 60.2

Látom a sötétséget. Nem is akarok írni róla, annyira körülvesz, annyira ránk telepszik, áthatolhatatlanul betölt mindent. Vakon botorkálunk kiutak és lehetőségek nélkül. Örök vesztesként állunk vele szemben. Látom a sötétséget.

Látom a homályt. Az egyértelmű elmosódását, a kaján sunyiságot, a hamis csúsztatásokat, az erőszakos diadalmaskodást. A nemzetek egyre kevésbé tudják, mi a valóság, hogy van-e valóság egyáltalán, hogy mit is kellene mondani, gondolni vagy érezni. Látom a homályt.

De látom a fényt is, Isten szeretetének fényét. A felszabadult örömöt, a szívbéli megbocsátást, a nagyvonalú kedvességet, a jóságos befogadtatást. Mert Isten jelen van a világban, ha figyel valaki, megláthatja, ha csendben hallgat, meghallhatja. Mert Isten szeretete erősebb a sötétségnél és a homálynál.

Ez a remény éltet minden nap.

Heti ige – Vízkereszt utáni 2.

Mi pedig valamennyien az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre. Jn 1.16

Ha ki tudnánk kerülni a „kegyelem” szót, és a többi jelentésével használnánk – öröm, elfogadottság, szépség, kedvesség, jóság, és ezekhez hasonlók – , akkor kiléphetnénk a bírósági tárgyalóteremből a szabad levegőre. Krisztus teljességéből öröm örömre halmozódik. Nagyon érdekes egy másik nyelvtani lehetőség: ajándék egy másik ajándék helyébe (STL). Azaz Krisztus teljessége ez: az eddigi ajándékot egy nagyobb, teljesebb váltja fel.

Az biztos, hogy itt valami nagyon erős szándékkal találkozunk. Ezt érezhették azok, akik végül ott ültek a nagy vacsora asztalánál, és percenként részesültek valami még nagyszerűbb élményben, mint az előbb. Még ez is? – Ki hitte volna? Olvasom, de közben nyomasztanak fagyoskodó koldusaim, egy rákos anyuka három kisgyermekkel, egy idős asszony folytonos panaszaival, egy csapást csapás után átélő tinédzserfiú. Ők miért nem ülhetnek az öröm asztalánál? Nekik miért fogyó, és miért nem halmozódó a boldogság?

Talán az ajándékot más ajándék váltja át? Talán az ő teljességéből mindig azt az ajándékot kapjuk, ami a legjobban ismer minket, amire éppen a leginkább szükségünk van? Nem gazdagok vagyunk, akiket nem lehet megajándékozni semmivel, hanem olykor nagyon is koldusok, akik teljes szívükkel csak arra várnak, hogy valaki értse már meg őket.

És akkor azt kapják, amire igazán szükségük van.

Heti ige – Vízkereszt utáni 1.

Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. Rm 8.14

Hét hét után. Van, aki azt érzi, repülnek az évek, van, aki siettetné az időt. Más idő a villamosra várni, amelyik már 20 perce nem jön, és hihetetlen, hogy csak 20 percem van erre a feladatra. Majdnem mindegy, hogy ki hogy gondol az időre, hogy rövid vagy hosszú, hogy lassú vagy gyors. Mindnyájan a halál fiai vagyunk.

Mindegy, hogy a világ hőse voltál, a tudomány bajnoka, a legerősebb, legnagyszerűbb, hogy kezed alkotta a bolygó legmaradandóbb építményét. Nem érdekes a bőség kosara, a jog asztala, a szellem napvilága. Mindnyájan a halál fiai vagyunk.

De, akiket Isten Lelke vezérel, azok nem a halál fiai, hanem Isten fiai. Pál arra biztat, hogy ne halandóságunk irányítson, ne legyünk annak szolgái, hogy az életünk véges, hanem legyünk az örökkévalóság emberei, hiszen Isten ezért lépett közénk, hogy emberi módon elmondja, nem vagyunk a halál fiai.

Erre vezérel Lelkével.