Az Emberfia azért jött, hogy megmentse, ami elveszett. Lk 19.10
Ez a mondat az Istenbe való kapaszkodás mondata. Odaírták a Máté-féle eltévedt juh példázatához is, a már meglevő kézirathoz kiegészítésként. Mintha csak kapaszkodna Istenbe. Ott azért írták le, nehogy valakit kiátkozzanak az akkori gyülekezetből. Nehogy egy is elvesszen, hiszen az Emberfia is azért jött, hogy megmentse az elveszettet.
Itt Lukácsnál pedig Zákeus történetében van. Zákeus minden, amit a társadalom, az egyház, a tisztességes közösség szeretne kidobni magából. A métely, az átok, a szégyen. Jézus pedig odaáll mellé. Ezzel átírja az életét. Azért is kapaszkodunk ebbe a mondatba, mert ez a mondat át tudja írni az életünket.
Isten az elveszettre koncentrál. Eközben ő maga is azzá lesz. Métellyé, átokká, szégyenné. Úgy ment meg, hogy őt senki nem menti meg. Úgy talál meg, hogy ő közben elveszik. Mert az a juh én vagyok. Mert az a Zákeus én vagyok.
Ő pedig Krisztus, aki rám talál.
