Heti ige – Szentháromság ünnepe utáni 15.

Minden gondotokat Őreá vessétek, mert neki gondja van reátok. Gal 5.7

Átrendezem a rendszereket, melyek támasztják az életemet. Összegyűjtöm ötleteimet, számba veszem lehetőségeimet, végig gondolom, kik segíthetnének rajtam, de a legmélyén tudom, hogy valójában nincs megoldás. Hiába az ötletek, fáradtságok. Senki nem tud segíteni, a végén magamra maradok, kifosztva állok, tönkre tesz, megaláz, szégyenben hagy. Ez a gond.

Hogy hagyjam rá? Sokféle út között rá nem gondoltam. Pótcselekvésnek tűnt volna. Amikor már nincs semmi, legalább ő? A végső fügefalevél, ahogy Al Pacino mondaná. Az már a reménytelenség lenne maga, akkor már minden erőm és energiám elfogyott. És vajon mit tudna segíteni, amikor a gond nem csupán földhözragadt, hanem a földbe is döngöl.

Akkor átölel. Mert neki is van gondja: én. Rajtam járatja az agyát, engem próbál minden erejével megmenteni. Nem tudom, hogyan, foglalnám sincs útjairól, de kezembe akad a kapaszkodó, az ág, a biztos talaj a lábam alatt, a gondolat, a segítő kéz. Ámulatba ejt, elkápráztat csodáival, melyeket nem reméltem, el sem tudtam képzelni.

Nem tudom, hogy ez hogy van, de így van.

Ferencvárosi Evangélikus Gyülekezet