„Egymás terhét hordozzátok, és így töltsétek be Krisztus törvényét.” (Gal 6,2)
A teherhordozás érzékenyebb dolog, mint elsőre gondolnánk. Mindannyiunknak megvan az a határ, ameddig el tudunk menni a másikért. Néha egy kicsit még lehet erőltetni, de végső soron „jól csak a gyomrával lát az ember”: érezzük, hol válunk illetéktelenné, tolakodóvá, indiszkrétté.
Még nehezebb elfogadni, hogy valaki az én terhemet vegye át. Ki az, aki annyira szeret, hogy rá merjem bízni? Ki az, aki nem fordítja egyszer ellenem, hogy segített rajtam, mellettem volt, könnyebbé tette az életemet? Kiben bízhatok annyira, hogy a terhemet is rá bízzam?
Ez a bizalom a legnehezebb. Falakat kell átlépnünk, belső zárakat kell felnyitnunk. A mélyben azonban Krisztus áll. Az Ő személye oldja fel a szívünket. Ő engedi meg, hogy egymásban bízzunk; Ő tesz minket megbízhatóvá, társsá, testvérré.
Milyen más lenne a világ, ha a szívünk engedné, hogy győzzön.