„Krisztus mondja: Halott voltam, de íme, élek örökkön-örökké, és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai.” (Jel 1,18b)
A halottak birodalma éppen olyan titok, mint a pokol, hogy tudnánk ezekhez szavakat találni. Krisztus feltámadása felnyitja ezeket, érezzük, hogy milyen felszabadító ez. Úgy jelenik meg a könyvben, mint történelmünk, sorsunk fontos pillanata. A győztes Krisztus kezében a kulccsal.
Ismerjük viszont életünk poklait, melyek a halál birodalmát formálják meg számunkra itt és most. Kegyetlenül berögzött logikák, a félelem megkötözöttsége, a reménytelenség zsákutcája, a bosszú, a kegyetlenség. Ezeket ismerjük. Gyakran bolyongunk közöttük. Ismerjük feloldhatatlanságaikat, elveszünk közöttük. Ugyan ki tudna megszabadítani ezekből?
A feltámadott Krisztus mindenre kiható szabadságot hoz. Ahol hatalma megnyilvánul, ott szabadulás van. Kitárul majd a halottak birodalmának ajtaja, hogy magunkhoz ölelhessük meghalt szeretteinket, de már ma kész arra, hogy közénk hozza az életet. A szabad, félelmektől felszabadult életet.
Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt!