Szerző: ferencvaros

Jézus pedig így felelt: Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára. Lk 9.62

Szemem az úton, megyek a magam szántásában. Üzletek vannak előttem, nyereség és dicsőség. Sietnem kell, nem késhetek, minden rendben lesz, már előre érzem a siker ízét. Az úton valaki fekszik. Rablók hagyták helyben. Mindenki elment mellette. Szemem már nem az úton van, nem a nyereségen, sikeren, dicsőségen. Alkalmatlan vagyok a magam szántására.

Szemem a házon, gyűlölöm. Haragom ekeként tör-zúz mindent, magam vagyok az ekevas, dühömmel szánt a sors. Az éhezés kényszere hazahozott a szolgaság házába, megaláztatás vár rám, a bezártság pokla. Apám tiszta fehér ruhája vakít el. Ölelésében beszívom a jól ismert illatot. Nem látom már a szolgaság házát, szántásom szánalmasan fékeződik meg. Már csak Őt látom. Alkalmatlan vagyok a magam szántására.

Szeme rajtam van. Ismeri életem feltörhetetlen köveit, a próbás tarackokat, a nehezen mozduló rögöket. Erősen fogja az ekét, nem fordul hátra, hiszen minden vágya az, hogy termővé tegyen. Így megy ez minden évben. Nem törődik a fáradtsággal, a szenvedéssel, a halállal. Csak eggyel törődik, velem.

Hogy alkalmassá legyek az Ő szántásában.

Isten azonban a maga szeretetét mutatta meg irántunk, mert Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk. Rm 5.8

Elrémülök, hány embert felejtek el, pedig nem szeretném, de tényleg. Van, akinek az idők során elfelejtem a nevét. Van, akit nem hívok vissza. Van, akire nem gondolok eleget, nem teszek érte, elveszítem.

Ugyanakkor meghat, hányan gondolnak rám, írnak a születésnapomra, emlékeznek az életemre, nem felejtik el a nevem, benne vagyok a telefonjukban. Ez mindig zavarba ejt, olykor szégyenkezem. Pedig mennyi erő van ebben: gondolok rád.

Isten nem felejt el. Tenyerében vagyunk. Akkor, amikor elfelejtettük, ő számontartott. Amikor ellenséges gondolatokat fogalmaztunk meg vele kapcsolatban, ő azon törte a fejét, hogy békíthetne meg minket. Amikor elidegenedtünk tőle, Krisztus meghalt értünk.

Ebben mutatta meg szeretetét irántunk, hogy megbéküljünk vele.

Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerombolja. 1Ján 3.8b

Amikor elfogynak a jó döntések. Amikor bekerítenek a hazugságok. Amikor sarokba szorítanak a kényszerek. Amikor kegyetlenségeim hálójában hányódom. Amikor átokká válok a magam akaratából. Amikor megismétlem rettenetes tévedéseimet. Akkor tudom, hogy mit jelent az „ördög munkája”.

Ilyenkor nem rajzolok róla karikatúrát. Nem viccelem el holmi lópatás mitológiai figurává. Mert azt érzem, hogy hatalma közvetlen közelről teszi tönkre mindazt, ami szép, ami Istennek kedves, ami jobbá tehetné az életemet, ami megőrizné a rámbízottakat.

Emiatt értem, hogy mit jelent Krisztus jelenléte. Nem az ördögre koncentrálok, hanem Krisztusra. Nem azt nézem, hogy mit tesz az ördög, hanem azt nézem, mit tesz Krisztus. Mert a magam erejéből nem vagyok képes kitépni magam ebből a rémületes pókhálóból, csak Krisztus téphet ki belőle.

De azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerombolja.

Azután maga mellé vette a tizenkettőt, és így szólt hozzájuk: Íme, felmegyünk Jeruzsálembe, és beteljesedik mindaz, amit a próféták az Emberfiáról megírtak. Lk 18.31

Ránézett a világra. A pusztító kényelemre, a kegyetlen gazdagságra, a kíméletlen kapzsiságra, a háborúzni kész kegyetlenségre. Kitárultak előtte a városok, a kajánul vétkező metropoliszok, a félelmetes kis utcák, az önimádó terek. Látta a falvakat, a sugdolózó kétszínűséget, a kétértelmű gonoszságot, a szenzációhajhász ostobaságot, és így szólt: felmegyünk Jeruzsálembe.

Ránézett közösségeinkre. A személyválogatásra, a klikkesedésre, a megbélyegzésre, a kirekesztésre. Látta a bennfentességet, a cinikus korrupciót és protekciót, a haszontalanságot és a tisztességtelen előnyöket. Szenvedte a kerítéseket, a bezárt ajtókat, szenvedett a hajléktalanokkal és menekültekkel, és így szólt: felmegyünk Jeruzsálembe.

Ránézett életünkre. A végtelen bánatokra, a magányra, a félelemre, a gyászra, az alárendeltségre, a kudarcokra, az önteltségre, az önzésre, az irigységre, az elhagyottságra, a becsapottságra, a reménytelenségekre. Látta, hogy vész el az öröm, hogy foszlik szét a bizalom, hogy ragad el az aggodalom, és így szólt: felmegyünk Jeruzsálembe.

… és beteljesedik mindaz, amit a próféták az Emberfiáról megírtak. Átadják a pogányoknak, kigúnyolják, meggyalázzák, leköpik, és miután megostorozták, megölik, de a harmadik napon feltámad.

Ők azonban semmit sem értettek ezekből.