Ferencvárosi Evangélikus Gyülekezet

Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért. Mt 20. 28

Vannak, akik azt mondják, a hatalom mindenképpen rossz. Szerintem lehetne jó, ha a hatalom nem státusz lenne, nem pozíció, hanem tevékenység. A hatalom torzít, ha státusz-szerű. Ha azonban tevékenység, akkor másodlagos a megtiszteltetés, a hajbókolók hízelgése, a státusszal kapcsolatos előnyök, mert csak az a kérdés, mit is teszek. Jézus így mondja: hogy szolgálok?

A tanítványok státuszokat keresnek, miniszterek akarnak lenni Jézus birodalmában. Jézus nem is érti, hirtelen, ő csak a tevékenységet látja, amit tennie kell. Azt is látja, hogy a tevékenységben égő ember valóban szolgája, sőt rabszolgája lesz a rábízottoknak. „Köztetek ne ez legyen a rend!” – mondja, ne státuszokat keressetek, hanem, hogy mit is tehetnétek.

A hatalom torzít, a tevékenység szolgává tesz. Isten nem státusz-szerűen van a világunkban, nem azt várja, hogy dicsőítsük, hogy hajbókoljunk, hogy imádjuk, hanem hogy vegyük észre, mit is tesz, és legyünk követői.

Így értjük meg, kicsoda Ő.

Bizony, bizony, mondom nektek: ha a földbe vetett búzaszem nem hal meg, egymaga marad; de ha meghal, sokszoros termést hoz. Jn 12.24

Magáról mondja, mert ott állnak ezek az idegenek, a csodavárók, akik látni szeretnék Őt, mint valami sztárt. Mondania kell magáról valamit, ami legalább közel jár ahhoz, hogy mi a küldetése, a feladata, mi az útja. És megtalálja a legjobbat, amelyben még mindig, ennyi év után is értjük a lényeget.

Istenről mondja, mert mindig, minden szavában, mozdulatában, gondolatában Istenről beszél. Nem egy szerencsétlen emberi sorsot szeretne felvázolni, még csak nem is a maga fájdalmát akarja közzé tenni, hanem Istenről beszél. Ez Isten útja az emberek között, így osztja meg magát Isten velünk.

Rólunk mondja. Ez a boldog emberi élet, az elhaló búzaszem élete. Már most látjuk. A boldogság parányi jelei éppen ott mutatkoznak meg, amikor feloldódik a magány, amikor feloldódik az életünk másokban. De ilyen Pál szerint a feltámadás is. Életünk meghaló búzaszeméből fakasztja fel Isten a teljes életet.

Az örökéletet.

Jézus pedig így felelt: Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára. Lk 9.62

Szemem az úton, megyek a magam szántásában. Üzletek vannak előttem, nyereség és dicsőség. Sietnem kell, nem késhetek, minden rendben lesz, már előre érzem a siker ízét. Az úton valaki fekszik. Rablók hagyták helyben. Mindenki elment mellette. Szemem már nem az úton van, nem a nyereségen, sikeren, dicsőségen. Alkalmatlan vagyok a magam szántására.

Szemem a házon, gyűlölöm. Haragom ekeként tör-zúz mindent, magam vagyok az ekevas, dühömmel szánt a sors. Az éhezés kényszere hazahozott a szolgaság házába, megaláztatás vár rám, a bezártság pokla. Apám tiszta fehér ruhája vakít el. Ölelésében beszívom a jól ismert illatot. Nem látom már a szolgaság házát, szántásom szánalmasan fékeződik meg. Már csak Őt látom. Alkalmatlan vagyok a magam szántására.

Szeme rajtam van. Ismeri életem feltörhetetlen köveit, a próbás tarackokat, a nehezen mozduló rögöket. Erősen fogja az ekét, nem fordul hátra, hiszen minden vágya az, hogy termővé tegyen. Így megy ez minden évben. Nem törődik a fáradtsággal, a szenvedéssel, a halállal. Csak eggyel törődik, velem.

Hogy alkalmassá legyek az Ő szántásában.

Isten azonban a maga szeretetét mutatta meg irántunk, mert Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk. Rm 5.8

Elrémülök, hány embert felejtek el, pedig nem szeretném, de tényleg. Van, akinek az idők során elfelejtem a nevét. Van, akit nem hívok vissza. Van, akire nem gondolok eleget, nem teszek érte, elveszítem.

Ugyanakkor meghat, hányan gondolnak rám, írnak a születésnapomra, emlékeznek az életemre, nem felejtik el a nevem, benne vagyok a telefonjukban. Ez mindig zavarba ejt, olykor szégyenkezem. Pedig mennyi erő van ebben: gondolok rád.

Isten nem felejt el. Tenyerében vagyunk. Akkor, amikor elfelejtettük, ő számontartott. Amikor ellenséges gondolatokat fogalmaztunk meg vele kapcsolatban, ő azon törte a fejét, hogy békíthetne meg minket. Amikor elidegenedtünk tőle, Krisztus meghalt értünk.

Ebben mutatta meg szeretetét irántunk, hogy megbéküljünk vele.