Jézus mondja: Én vagyok a jó pásztor… Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből. (Jn 10.11a 23-24)
Valaki azt mondta: nincs jövő. Minden szennyezett, az emberi rendszerek kártyavárként omlanak össze, minden álságos. Úgy éreztem, igaza van. Szinte hálás lettem, hogy már nem kell sokáig élnem, nem kell megtapasztalnom a világ haldoklását, és szánakozva gondoltam a kicsinyekre, akiknek ez jutott osztályrészül.
Valaki azt mondta: most kezdődik a jövő igazán. Végre büszke, bátor emberek állnak ki, hogy hangoztassák igazukat. Spontán közösségek formálódnak, tért kap a jóság. Szárnyal a tudomány, az emberek egyre jobban élnek, minden megoldható. Úgy éreztem, igaza van. Szinte sajnáltam, hogy már csak szemlélője maradok ennek a kornak.
Néha így látom, néha úgy. Olykor zöldellő rétek, olykor a halál árnyékának völgye. Olykor kiteljesülő öröm, olykor torokszorító félelem. Egy nem változik: a pásztor. Ő előttünk megy, nem hagy el, akár jó, akár nehéz. Ismeri nevünket. Ismeri reményeinket és kiábrándultságunkat. Nem veszünk el.
Senki nem ragadhat ki a kezéből.